A Békéscsabai RSE is elkezdi a felkészülést

image

Véget ért a nyári szünet a röplabdás lányok számára Békéscsabán is. A jól megérdemelt pihenő után augusztus másodikán edzőtáborba vonulnak a BRSE röplabdázói.

A közelmúltban átalakult, megfiatalított egyesület játékosai Kétegyházára mennek, ahol két hetet töltenek majd.

„Három fiatal játékost szerződtettünk a nyáron – mondta Nagy Attila, edző. – Hiszem azt, hogy az érkezésükkel, és a saját játékosaink megtartásával egy jó hangulatú, fiatal és ütőképes együttest alkotunk majd, amely a bajnokságban stabil szerepléssel megállja a helyét. Kétegyházán a helyi szakképző intézet csarnokában fogunk edzőtáborozni. Évek óta ide járunk, a hely tökéletesen alkalmas a felkészülésre, hiszen apartman-házak, futópálya, infraszauna, kondi és fittness terem, és csodálatosan nyugodt környezet vár minket. A felkészülés ezen része edzőmérkőzésekkel ér véget augusztus 13-14-én.”

A bajnokság október elején kezdődik. A viszonylag késői kezdés oka, hogy szeptember 3-12. között a junior Európa-bajnokság döntője zajlik majd Szerbiában, ahova a magyar válogatott is kvalifikálta magát. A nemzeti csapatban két békéscsabai játékos is szerepel majd Pallag Ágnes és Molcsányi Rita személyében, sőt a bővebb keret tagja jelenleg Várai Rita is.
 
XLsport –
Forrás: www.hunvolley.hu