A bennmaradás a cél a Dunaújváros női kézilabdacsapatánál

image

A bennmaradás a célja a következő szezonban az élvonalban szereplő  Dunaújvárosi NKKSE női kézilabdacsapatának, ugyanakkor a vezetőkre is nagy feladat vár, stabilizálniuk kell a klub anyagi helyzetét.

    Fehér Tamás elnök csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: dolgoznak az egyesület új jogi szerkezetének kialakításán, a biztonságosan működtethető gazdasági és szakmai keretek kidolgozásán. Ahogy fogalmazott: szeretnék, ha mihamarabb anyagilag egyenesbe kerülne a csapat, október 20. után remélhetőleg már rendben lesznek a fizetések. Hozzátette: minden adósságukat ki fogják fizetni átütemezés, egyezség útján, s az év hátralévő része a stabilizáció jegyében telik, az új bajnokságban  pedig a bennmaradás a cél, de bravúros szerepléssel a 7-8. hely  is elérhető lehet.
    Dankó Ervin, az együttes új vezetőedzője azt mondta: kész csapatot, "jó anyagot" kapott, és minden igyekezetével azon lesz, hogy együttesével megfeleljen a szurkolók, a szponzorok és a média elvárásainak.
    Hosszú idő után kapusedző is dolgozik majd Dunaújvárosban: az 1999-es BL-győztes Dunaferr hálóőre, Farkas Andrea tér vissza erre a posztra, a felnőtt csapat mellett az utánpótlással, benne a formálódó kézilabda-akadémia tagjaival is foglalkozik majd.
    A csapat korábbi játékosai közül Balogh Beatrix Marcaliba, míg Nagy Ivett Veszprémbe szerződött. Radulovics Bojana egészségügyi problémák miatt egyelőre nem edz, de a vezetők tájékoztatása szerint még folytatni szeretné a játékot, s a nyár végén kapcsolódhat be a közös munkába.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.