A botrányos meccsek miatt megbeszélést kezdeményezett az MJSZ

ice_hockey.jpg

Az elmúlt napok botrányos Dunaújváros-Vasas mérkőzései miatt a klubokkal, valamint a játékvezetőkkel is megbeszélést kezdeményezett a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) vezetősége.

    Kovács Csaba, az MJSZ szakmai alelnöke csütörtökön bejelentette: jövő hétfőn a két érintett csapat edzőivel, míg kedden az összes élvonalbeli gárda képviselőjével, továbbá a bírói testület vezetőjével átbeszélik a történteket, mert szeretnék, ha a jövőben nem ismétlődnének meg a botrányok.

    Ezenkívül meghatároznák, hogy bizonyos durva, sportszerűtlen megmozdulásokért milyen szankciókra számíthatnak a játékosok, illetve a szakmai stáb tagjai.

    A középszakasz hétfői, Dunaújváros-Vasas Bp. Stars mérkőzésen 78, illetve 63 perc, míg a két együttes szerdai, káposztásmegyeri találkozóján 82, illetve 90 perc büntetést osztottak ki a játékvezetők. A jövő szombaton kezdődő elődöntő-sorozatban szintén ez a két klub találkozik egymással.

    "Hétfőn szeretném meghallgatni a Dunaújváros és a Stars képviselőinek véleményét. Aztán kedden minden élvonalbeli klub és a játékvezetői testület bevonásával megbeszélnénk, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy a játék tisztaságát, szépségét megőrizzük, illetve milyen szigorítások szükségesek. Mindenki érdeke, hogy a játéké legyen a főszerep. Aki pedig meg nem engedett sportszerűtlenségre ragadtatja magát, számoljon vele, hogy súlyos eltiltást kaphat" – mondta az MTI-nek Kovács Csaba.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.