A Chelsea létszámfeletti játékosával erősítene a Fenerbahce – sajtóhír

A török labdarúgó-bajnokságban (SüperLig) szereplő Fenerbahce az angol élvonalat (Premier League) erősítő Chelsea-től igazolna szélsővédőt.

(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)

Szigetországi sajtóinformációk szerint a Fenerbahce a Chelsea mellőzött játékosát, Ben Chilwellt szemelte ki hátsósorának a megerősítésére. A hírek alapján a 27 éves labdarúgó leigazolását az isztambuli klub vezetőedzője, José Mourinho szorgalmazza.

A “Kékek” nyáron kinevezett új trénere, Enzo Maresca kijelentette, hogy nem számít Chilwellre egyáltalán, így jelenleg a klub U21-es keretének a tagja. Ennek következtében ha igaznak bizonyulnak a hírek, akkor minden bizonnyal elfogadja a Fenerbahce mentőövét.

A 21-szeres angol válogatott védő 2020-ban igazolt nevelőklubjától, a Leicester Citytől a Chelsea-hez 50 millió euróért cserébe. Az első szezonjában alapembernek számított, majd minden idényben sokat bajlódott sérüléssel, így kevesebb játéklehetőséghez jutott. A londoni gárda színeiben 106 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 9 gólt és 12 gólpasszt jegyzett.

fociclub

A A Chelsea létszámfeletti játékosával erősítene a Fenerbahce – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.