A DAC-tól igazolt cseh védőt az ETO – HIVATALOS

A magyar bajnokságba (OTP Bank Liga) frissen visszatérő ETO FC Győr tovább erősítette játékoskeretét…

(Photo by Angelo Blankespoor/Soccrates/Getty Images)

Az ETO FC Győr hivatalos oldalán számolt be róla, hogy szerződtette a legutóbb a Dunaszerdahelyen játszó cseh védőt, Filip Kasát.

A 30 éves cseh hátvéd hazájában a Baník Ostrava és a Viktoria Plzen csapatát erősítette, a kettő közt 2016-tól 2020-ig a Zsolnát erősítette, tagja volt a szlovák bajnoki címet szerző társaságnak is. Kasa tavaly nyáron szerződött a DAC-hoz, amely színeiben az elmúlt idényben 17 tétmérkőzésen jutott szóhoz.

Kasa nemzetközi rutinnal is rendelkezik, hiszen a Zsolna és a Plzen gárdájával egyaránt szerepelt az európai kupaporondon, emellett hazája nemzeti csapatában is pályára lépett, a korosztályos válogatottakat végig járva, 2021-ben bemutatkozott a felnőttek között, amit ezután még egy fellépés követett.

Jól érzem magam Győrben, nem ismeretlen környezetbe kerültem, mivel sok játékost ismerek a csapatból, többek között Skvarkát, akivel nagyon jó barátok vagyunk, együtt játszottunk Zsolnán, ahol bajnokságot nyertünk, tehát miatta is könnyű volt a döntés. Rövid ideje vagyok itt, ám azt tapasztaltam, hogy társaság jó az öltözőben, amit karakteres játékosok alkotnak. Bízom benne, hogy napról-napra jobban megértjük egymást a pályán és azon kívül is. Azért jöttem, hogy a csapat segítségére legyek, és egy erősebb bajnokságban tudjak bizonyítani. Nagy a motiváció bennem, hogy sikeres legyek a csapattal” – mondta a győriek legújabb igazolása.

Az ETO négyből négy vereséggel kezdte szereplését az élvonalban, mellyel mezőny egyedüli nullapontos csapataként sereghajtó az NB I-ben.

  fociclub

A A DAC-tól igazolt cseh védőt az ETO – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.