A Debrecen után a Bayern is kétszer verné a Fiorentna

champions_league_logo.jpg

Keddhez hasonlatosan szerdán is két mérkőzést (kezdés egyformán 20:45 ó) rendeznek meg a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében: az Arsenal Portóban vendégeskedik az egyenes kieséses szakasz párharcainak nyitóösszecsapásán, míg a csoportmérkőzéseken a Debrecent mindkétszer legyőző Fiorentina a Bayern Münchenhez látogat.

    Az angolok portugáliai vendégjátéka két stílusos együttes nagy csatáját ígéri szoros végeredménnyel, jóllehet az eddigi négy BL-találkozójuk közül a legutóbbi kettő egyértelmű hazai sikert hozott: 2008-ban az észak-londoniak nyertek 4-0-ra, majd a Porto diadalmaskodott otthonában 2-0-ra. Az Arsenal mindenesetre megerősödött önbizalommal kelhetett útra, miután a hétvégi bajnokin az egyik örök vetélytársat, a Liverpoolt – ha csak 1-0-ra is, de – le tudta győzni. Viszont gyengítheti majd az Ágyúsok játékának hatékonyságát az orosz tüzér, a térdinával bajlódó Andrej Arsavin hiánya.

    A "magyar" csoportból továbbjutott Fiorentinára bajor túra vár, és aligha csak a zord idő okoz majd főfájást az olasz vendégeknek Münchenben. Főleg azért, mert a Bayern a gyenge, és sokáig ingadozó teljesítménnyel járó bajnoki szezonkezdést követően összekapta magát, s egyfelől visszatornázta magát a Bundesliga szűk elitjébe, ahol jelenleg második, másfelől állandósította jó formáját. Ezzel együtt a müncheniek holland vezetőedzője, Louis van Gaal jó szokása szerint aggályosan óvatoskodva nyilatkozott:

    "Nyertünk ugyan 3-1-re a Dortmund ellen, ám számos egyéni hibát követtünk el a védekezésben, márpedig hasonlót nem engedhetünk meg magunknak a Fiorentina ellen."

    A Bayern felemelkedésével ellentétesen a firenzei gárda éppenséggel alaposan visszaesett az elmúlt időszakban, utolsó öt bajnokiján csupán egyetlen pontot tudott gyűjteni, a 11. pozícióba zuhanva vissza a Serie A-ban. Kérdés, hogy a mélyrepülést felfüggeszti-e a talján csapat a BL-nyolcaddöntő meccseinek idejére…

    A két együttes korábban két alkalommal találkozott a pályán BL-mérkőzés keretében, méghozzá 2008-ban: Münchenben 2-0-ra a hazaiak diadalmaskodtak, az olaszországi meccs 1-1-re végződött. Éppenséggel az összmérleg sem sugall Fiorentina-sikert, mivel a gárda legutóbbi, különböző Bundesliga-csapatok elleni nyolc németországi euromérkőzése közül egyet sem tudott megnyerni, s öt alkalommal távozott vereséggel.