A Diósgyőrből száműzött kreatív középpályás visszatért az NB I-be – hivatalos

Az NB I-ben szereplő Mezőkövesd csapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy a következő szezontól Molnár Gábor ismét a kék-sárgákat erősíti.

A 28 éves támadó középpályás 2014-ben került Kövesdre, ahonnan három év után igazolta le a Puskás Akadémia együttese. Molnárt egy felcsúti szezon után kölcsönvette, majd végleg visszavásárolta a Mezőkövesd.

A korábbi U21-es válogatott játékos 2020 januárjában került Diósgyőrbe, ahol idén májusban kitették az első csapat keretéből, és ezután csak a tartalékcsapat edzéseit látogathatta. Molnár az előző szezonban 33 mérkőzésen 9 gólt és 11 gólpasszt jegyzett a DVTK-ban.

Egyre nagyobb a feszültség a szenvedő DVTK-nál: Két gólerős játékost a tartalékcsapatba száműztek