Mondhatni “féltérden” született, féltérden hunyt el, mégis mindig egyenes volt. Magyar sportolók, magyar sikerek az elmúlt évtizedben is jöttek-mentek, de tudjuk, hogy Kolonics György számunkra mindig is pótolhatatlan lesz. Nem csak egy kenusként, sokkal inkább példaképként tekintettünk rá. 12 évvel halála után is nagyon hiányzik nekünk, a sportnak, az országnak, a világnak. Isten éltessen odafenn, Kolo!
Kilencévesen egy iskolai kirándulás alapozta meg Kolonics György karrierjét. Akkori barátaival egy hetes kenuban eveztek, a túra pedig olyan jól sikerült, hogy egy évvel később már igazolt versenyző lett. Kezdetben a Budapesti Spartacusnál evezett, majd a Csepel SC-nél kötött ki, ahol a legsikeresebb évtizedeit töltötte.
A kenuzásban először a közösségi élmény, a túrázás, a szabadságérzet fogta meg, sosem akart kajakozni. Serdülőkorban még csak négyes hajókban eveztek, de Kolo mégis kiemelkedett a társai közül: nevelőedzője, Nótárius József benne látta leginkább az elszántságot, a szorgalmat, azt a mentalitást, amely egész életét végig kísérte.
1986-ban Ludasi Róbert kezei alá került. Neki rögtön szemet szúrt egyedi mozgáskoordinációja, technikája. Kolo elmondása szerint ez volt az első igazi visszajelzés a karrierjében, mert „Robi aztán szelektált rendesen”. Ő kellett neki és ez komoly büszkeséggel töltötte el. Egy évvel később már győzött a serdülők között, bár szerinte szerencséje volt, mert legjobb ellenfelei nem indultak. A magyar bajnokságot 1991-ben húzta be először, ekkor már komolyan figyelte őt a kenus társadalom, a hazai mezőnyt szanaszét verte.
’91-ben a párizsi világbajnokságon debütált a nemzetközi mezőnyben is, 1000 méteren negyedik lett, amely olimpiai kvalifikációt ért neki. Barcelonában kenu kettesben egy ötödik és egy hetedik helyezést szereztek Pálizs Attilával, amelyet óriási csalódásként élt meg az akkor még csak húszéves Kolonics. A repülőről leszállva partnere édesapja állt elé: „leszel te még bajnok!”
A jóslata bejött, egy évvel később már két számban (C2 500, C4 1000) is világbajnoki címet szerzett. Új társa Horváth Csaba lett, aki kifejezetten azért ment Csepelre, hogy egy hajóban evezzenek. A páros sikert sikerre halmozott, 1995-ben 200, 500 és 1000 méteren is könnyedén győztek, ezt a teljesítményt Kolo négyesben további két arannyal fejelte meg. Horváth Csabával mentálisan és hozzáállásban is remek partnert talált, technikájuk is passzolt egymáshoz. Kolonics mindig hátul volt, örült neki, hogy ő kezdeményezett, irányított.
’96-ban 1000 méteren bronzérmet szereztek, amelyet csak egykedvűen konstatáltak. Egyértelműen olimpiai bajnoki címért utaztak Atlantába, de az ezres bronz kissé megijesztette a párost. Az ötszázas döntő – és főleg annak utolsó métere aztán pályafutásának legfontosabb pontja lett, hiszen három századmásodperccel (!) a moldovai hajó előtt értek be, megszületett Kolonics György első olimpiai bajnoki címe! Kolo utólag azt mondta, nagyon jól emlékszik az utolsó húzásra is, majd szerinte legalább egy óra telt el, mire kiírták a táblára a magyarok győzelmét, úgy vert a szíve, mint még verseny közben sem.
Az olimpiát követően sem kerülték el a jó eredmények, a következő vébéről is négy éremmel tért haza. Az ezredfordulóhoz közeledve aztán átállt az egyes számra, s mivel ’99-ben „csak” negyedik helyezésig jutott, sokan lesajnálták, és ő is azt érezte, nem fog már olyan eredményeket elérni, mint korábban.
Sydneyben aztán gyorsan rácáfolt a kétkedőkre, így saját magára is. Az ötszázas döntő előtt óriási vihar volt, így sokáig az is bizonytalan volt, hogy egyáltalán lesz e verseny. Kolo rendelt magának egy nagy adag tésztát, s már épp nekilátott volna, amikor szóltak neki, hogy mégis egy olimpiai döntő vár rá. Nem zavartatta magát, inkább a mezőnyt falta fel. A dobogó tetején aztán potyogtak a könnyei: óriási kő esett le a szívéről ezzel az arannyal.
Egyesben még egy-egy Eb és vb arany került a vitrinjébe, majd 2003-tól Kozmann György lett az új társa, akivel Athénban 1000 méteren bronzérmet szereztek, de ötszázon is csak hét tizeddel maradtak alul. A páros legemlékezetesebb sikere egyértelműen a szegedi világbajnoki cím, közel két hajóval szórták el ellenfeleiket.
Pályafutása alkonyán érezte, hogy fárad. Hiába imádott kenuzni, pontosan tudta, hogy nem fiatal már. Ugyanaz a precíz, maximalista ember volt, aki korábban, de úgy tervezte, a pekingi játék lesz az utolsó nagy megmérettetése.
A szíve azonban közbeszólt. A hatalmas szíve, amely vitte előre versenyről versenyre, idő előtt legyőzte. 2008. július 15-én edzés közben érte őt a halál. A halál, amely nem csak a kajak-kenu sportot, mindenkit megrendített. Kolo előtt még hosszú évtizedek álltak. A sport volt a mindene, de vágyott már polgári életre, rendes családra is. Igazságtalanul kevés időt töltött köztünk, mégis mindenkiben mély nyomokat hagyott. Egykori általános iskolája már az ő nevét viseli, szobrot, filmet készítettek róla, minden évben többezren vesznek részt az emlékére rendezett versenyen. Bár már odafenn ünnepli születésnapját, mentalitása, emlékezete örökre nálunk marad, és hosszú éveken át fog még például szolgálni nekünk!
Boldog születésnapot, Kolo!
„Kolonics György (kenus, kétszeres olimpiai bajnok, 1996 Atlanta, 2000 Sydney)
A felejthetetlen. Mert mondhatunk bármit Kolonics Györgyről, sorolhatjuk az eredményeit (két olimpiai-, tizenöt világbajnoki-, három Európa-bajnoki aranyérem, sok-sok ezüst és bronz), kiemelhetjük szerénységét, emberi nagyságát, intelligenciáját, küzdeni akarását, hiszen párosban és egyéniben is csúcsra ért, egyszerűen nem lehet, és nem tudunk átlépni azon, hogy nincs már közöttünk. Az a kivételes tehetség, aki a sydneyi egyéni győzelme után már Athénra gondolt, a 2004-es bronz után pedig Pekingre. Ötödik olimpiájára készült. Elszántan, teljes erőbedobással, mert bár Kozmann Györggyel nyertek egy vb-aranyat, még nem feltétlenül tőlük volt hangos a kenuvilág. Jobb szeretett üldöző lenni, mint üldözött. Úgy vélte, aki a világ tetején ül, azt mindenki le akarja győzni, aki hátrébb van, arra nem figyelnek, innen szép az élre törni. Soha semmit nem vett félvállról. Nem borítékolt aranyat és nem legyintett egy sima megfázásra sem. Ezúttal is érezte, hogy valami nem stimmel, ezért felkereste az orvosát. De hathéttel később, huszonnégy nappal az olimpia előtt a szíve, ami addig oly sokszor győzelemhez segítette, ezúttal legyőzte.
Szepes Viktor, fotó: 24.hu, origo.hu, bevezetem.eu
