A FINA is módosította a versenynaptárát

Oroszországi események törlését, illetve áthelyezését jelentette be pénteken a vizes sportágakat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA).

Az érintett felekkel történt egyeztetést követően az orosz férfi vízilabda-válogatott március 8-án nem Szentpéterváron játszik a görögökkel a világligában. Továbbá elmarad a szinkronúszók és műugrók világkupa-sorozatának kazanyi versenye, amelyet április 8. és 10. között rendeztek volna.

Hozzátették: a FINA figyelemmel kíséri az ukrajnai eseményeket, és tüzetesen átvizsgálja az év további, későbbi időszakban szintén Oroszországba tervezett eseményeinek rendezését.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására.

(MTI-vizipolo.hu)