Idén már négy csapat képviseli Magyarországot az Euroligában.
Fotó: fradi.hu
Béres Gergely, a Fradi vezetőedzője a klub honlapjának: „Örömmel fogadtuk a hírt és természetesen már beadtuk a nevezést a LEN-nek. Ez egy nagyon nagy lehetőség a Fradi női csapatának arra, hogy kipróbálja magát az Euroligában, ahol még többet fejlődhet. A mostani még csak a harmadik szezonunk lesz, egyúttal az első a nemzetközi kupaporondon, így egyelőre szeretnénk megszokni a légkört, a játékvezetést, az utazásokat és a sűrűbb programot. A lányok is nagyon örülnek a lehetőségnek és plusz motivációt ad nekik, hogy a bajnokság és a Magyar Kupa mellett az Euroligában is megmérettetik magukat.” – fejezte be a tréner.
Így, az UVSE, a Dunaújváros és a BVSC mellett a Fradi is ott lesz az Euroligában.