
„A csapat a 2024/2025-ös szezonban először a Nottingham Forest ellen kapott ki, közvetlenül a szeptemberi válogatott szünetet követően. Mit tanult ön és a csapat a tavalyi körülményekből, hogyan tervezi elkerülni, hogy ez újra megismétlődjön?” – hangzott el az újságíró kérdése.
Arne Slot megdöbbent
A szakembert láthatóan váratlanul érte a kérdés, minden bizonnyal ő sem volt tisztában ezzel az aprósággal, viszont egy hosszú sóhaj és egy kis gondolkodás után a következőt felelte:
Ha valamit tanultam belőle, akkor azt már az előző szezonban alkalmaztam, és szerintem az volt az egyetlen alkalom, amikor beragadtunk a válogatott szünetet követően. Inkább a Nottingham Forestet kell dicsérni azért a meccsért, mintsem külső tényezőket okolni – válaszolt a holland tréner.
Érdemes lesz tehát figyelni, hogy Slot ezúttal milyen stílusbeli vagy stratégiai változtatásokat eszközöl a szünetet követően, hiszen a kiesés ellen küzdő Burnley valószínűleg az összes mezőnyjátékosával a saját kapuját fogja védeni, és kizárólag egy-egy kontratámadás erejéig merészkedik át Szoboszlaiék térfelére.
A Premier League éllovas Liverpool vasárnap délután 15:00-kor (tv: Spíler1 TV) folytatja bajnoki menetelését a 14. helyen tanyázó Burnley otthonában.
Írta a Magyar Hírlap