– Ki vette észre Kőbányán, hogy van egy tíz-tizenegy éves srác, akiből még lehet valaki?
– Az édesapám. Ő volt az, aki mindig hitt bennem, aki támogatott lelkileg a nehezebb időszakokban, és megteremtette a lehetőségét annak, hogy a Kőbányai Lombiktól a Fradihoz kerüljek.
– Ki volt az első edzője a Ferencvárosban?
– Harangozó László. Azonban nem lenne szép csak őt kiemelnem, hiszen jó szívvel és szeretettel emlékszem Somodi Lajosra, Szűcs Lajosra és Vincze Gézára is. Mindannyiuktól sokat kaptam. Nélkülük nem beszélgethetnénk most Hrutka János pályafutásáról.
– Hogyan került a felnőttekhez?
– Volt egy sikertelenebb szériája 1993-ban az előtte levő évben ismét bajnoki címet szerző csapatnak. Nyilasi Tibor elrettentésként fiatalítani kezdte a keretet, így kerülhetettem Zavadszky Gabival és Lisztes Krisztiánnal az elsőcsapat öltözőjébe.
– Milyen volt abban a csapatban játszani?
– Csodálattal néztem az akkori játékosokra. Albert Flóri és Fodor Imre között öltözhettem, egy IX. kerületi legenda volt az edzőm, egy gyermekkori álom vált valóra. Nálunk generációkra visszatekintve hatalmas Fradi szimpatizáns mindenki a családban. A mai szóhasználattal élve, nem a divatdrukker kategória. Senki sem az évek múlásával, a fényesebb eredmények érkezésével lett fanatikus rajongó. Nem. Mi ebbe születtünk, ezt örököltük, a génekben hordozzuk a Fradi szeretetét. Függetlenül eredményektől, személyektől, várt vagy remélt bármilyen előnytől.
– Ha jól tudom, még húszéves sem volt, amikor bemutatkozott a nagyok között. Emlékszik még az akkori érzéseire?
– Természetesen. Ki felejtene el egy telt házas, Megyeri úti derbit? Pontosan harminc éve volt, október 22-én. Sajnos, Belvon Attila gólja rontott egy picit az összképen, de ez volt szerintem az egyetlen alkalom, amikor veszítettem az Újpest ellen.
Mai napig hálás Bicskei Bertlannak, akitől lehetőséget kapott a céljai eléréséhez
Fotó: MH/Purger Tamás
– És a válogatott? Ugye Bicskei Bertalan hívta meg először?
– Igen. Gyermekként nekem ez volt a kitűzött cél a focival kapcsolatosan: játszani a magyar válogatottban, képviselni a hazámat, hallgatni a Himnuszt a zöld gyepen állva. Hálás vagyok Bicskei Bertlannak, hogy lehetőséget adott a céljaim elérésére.
– Kik közé került?
– A jugoszlávok elleni sokkoló vereséget és tizenkét kapott gólt követően ez egy újjászerveződő válogatott volt, amelynek gerincét az 1996-os atlantai olimpiára kijutott csapat adta. Így azokkal játszhattam újra együtt, akikkel rengeteg nemzetközi sikert is elértünk már fiatalként. A magyar futball szempontjából azonban elvesztegetett két évnek és hibás döntésnek gondolom, hogy az olimpiát követően nem azonnal a sikerkorosztályoknak adtak lehetőséget a legmagasabb szinten.
– Mikor érezte úgy elősször, hogy stabil helye van a Fradiban?
– Rövid időre, 1994 elején az MTK-hoz kerültem kölcsönbe. Csodálatos másfél hónap volt, szerető, támogató közösség fogadott, és folyamatos játéklehetőséget kaptam. Tavasszal azonban megsérült Telek András, így azonnal vissza is hívtak az Üllői útra, és elkezdtem több játéklehetőséget kapni.
– És a válogatottban?
– Ott szinte azonnal. A válogatott első meghívója már a többszörös magyar bajnok Hrutkának érkezett, Németországba, ahol öles léptekkel haladtunk a Bundesliga egyik legnagyobb csodája felé: másodosztályból feljutott csapatként azonnal elhódítottuk a bajnoki címért járó salátástálat.
– Kivel szeretett játszani?
– A válogatott védelmében Sebők Vilivel nagyon jól megértettük egymást, a középpályáról Dárdai Pali, Halmai Gabi, Illés Béla és Lisztes Krisztián zsenialitását pedig mindig csodáltam. Azt a biztonságot sem cserélném el semmire, amelyet Király Gabi adott, a hátunk mögül irányítva minket. Németországban pedig már világsztárok sorával játszhattam együtt. Olaf Marschall, Michael Ballack, a világbajnoki finálét eldöntő Andreas Brehme, vagy az éppen világ- és Európa-bajnoki címet ünneplő Youri Djorkaeff társaságában pályára lépni örök emlék marad.
– Több csapatban is szerepelt, kikölcsönözte az MTK, volt a Vasasban, a Honvédnál hagyta abba, s bajnok lett a Kaiserslauternnel, mégis az a szurkolók érzése, az enyém is, hogy Hrutka János a Fradihoz tartozik örökre. Ön is így van ezzel?
– Abszolút. A Ferencváros örök szerelem. Ugyanakkor hatalmas öröm, hogy Németországban is óriási szeretet övez. Az idén, a megnyert bajnoki cím huszonöt éves évfordulóján például, hatalmas ünnepség keretén belül örök emléket állítottak nekünk a Fritz Walter-stadionban: két magyar labdarúgónak a neve és meze is felkerült arra az óriás falfestményre, amelyet gyermekeink és unokáink büszkén csodálhatnak majd Kaiserslauternbe látogatva.
– Amikor befejezte, játékosügynök lett. Kiket képviselt, kiket adott el, meddig tartott a menedzseri pályafutása?
– Akkoriban ez még gyerekcipőben járó terület volt Magyarországon. Az elsők között kezdhettünk el fiatalokkal foglalkozni, őket képviselni. Senkit sem szeretne kihagyni az ember, így el sem kezdeném hosszasan sorolni az ügyfeleket, inkább egy-két mérföldkövet említenék csak. Az első nemzetközi transzferünk alkalmával három fiatalnak, köztük a jelenleg Soroksáron futballozó Vass Ádámnak segítettünk, hogy a Stoke City csapatához kerülhessen. Felejthetetlen élmény volt a Liverpoollal való együttműködés, hogy munkánknak köszönhetően kapcsolat alakulhatott ki az MTK és az angol klub akadémiái között, így szerződhettek ki Gulácsi Péterék. Öröm volt Kádár Tamás newcastle-i szerződésében is tevékenyen részt venni, azonban a legemlékezetesebb a Sir Alex Fergusonnal való manchesteri találkozó volt. Vele Farkas Balázs átigazolásának lehetőségeiről beszélgettünk hosszasan. Hálás vagyok Megyeri Balázsnak és Szolnoki Rolinak is, hogy hosszú évekig együtt dolgozhattunk.
– Miért hagyta abba?
– Nem szerzett már örömöt. Amikor a magyar futballban a piaci megközelítést és gondolkodást felváltották egyéb szempontok, akkor úgy éreztem, hogy lelkileg már nem ad annyit, mint más munka, amit csináltam. Így arra helyeztem a fókuszt, ami tölt, ami többet ad, mint elvesz.
– Nem szeretett volna edzősködni, mondjuk gyerekeket megtanítani a Hrutka-féle szabadrúgásokra? Emlékszem, a válogatottban kegyetlenül nagy szabadrúgásólt rúgott a románoknak.
– Pályafutásom után elvégeztem szinte minden tanfolyamot, képzést az MLSZ-nél, így edzői papírjaim is vannak, amelyeket kiegészítettek a Testnevelési Egyetemen szerzett képesítések. Azonban vallom, hogy igazán jó úgy lehet az ember az élet bármely területén, ha folyamatosan tanul, képzi magát. Nyitott a változásra, az új dolgokra. Nem éreztem soha azt, hogy azért, mert jó játékosnak gondolnak, aki ráadásul nemzetközi tapasztalattal is rendelkezik, az elegendő tudást biztosít ad egy pár hetes tanfolyammal ahhoz, hogy fiatalokkal foglalkozzam. Ez sokkal nagyobb felelősség, és nagyobb tudást is igényel. Hogyan is edzhetnék, terhelhetnék egy tizenkét éves gyereket, ha azt sem tudom, hogy mennyi az alappulzusa. Ráadásul a futball háttere mindig is sokkal jobban érdekelt.
– Most gyakorta látni a tévében, tudom, szakkommentátor. Ez mennyire elégíti ki?
– Teljes mértékben, szeretem csinálni. Azonban van több dolog is amivel foglalkozom, így elég színesek a napjaim.
– Mennyit fizetnek ezért, csak ebből meg lehetne élni?
– Ez érdekes és összetett kérdés. A folyamatosan csökkenő lineáris tartalmak fogyasztása mellett kellene a béreknek tartaniuk a lépést az inflációval és más területek emelkedésével. Ez nem minden esetben valósul meg, a médiapiac vezetőinek legnagyobb jóindulata és pozitív törekvéseinek ellenére sem, s így csak ebből szerintem megélni nem lehet. A bevételek ráadásul szereplésszámhoz kötöttek, így időszakosan lehet számítani rájuk. Engem viszont érzem, hogy szeretnek, s a sok beletett energia és rengeteg készülés okán meg is becsülnek.
– Egyéb köze nincs is a focihoz?
– Kommunikációs feladataink terén van néha kapcsolódás a labdarúgáshoz
– Volt már vitája kommentátorként a társakkal, játékossal vagy betelefonálóval?
– Nem, soha. Igyekszem mindig nagyon tényszerű, pártatlan lenni. Elmondani, amit látok és azt alátámasztani számokkal, statisztikákkal. Amikor esetleg kritikát fogalmazok meg, akkor is javító szándékkal teszem, és már azon gondolkozom, hogy megoldást is kínáljak rá. Természetesen előfordul, hogy nem mindenki ért egyet azzal, ahogyan én látom a világot, én is juthatok rossz következtetésre. Ráadásul el tudom fogadni az ellentétes véleményeket is. Sokszor igénylem is azokat, hiszen vallom, hogy a sok színes szemüvegtől és látásmódtól lesz, lehet teljes, tökéletes egy kép.
Hrutka János: Örülök minden feladatnak, nehézségnek, örömnek és mosolynak. Ez vezetett idáig
Fotó: MH/Purger Tamás
– Ha kasszát csinálna, elégedett lenne azzal, hogy milyen magasságokba jutott a Kőbányai Lombiktól?
– Hiszek a sorsszerűségben. Az, hogy most itt beszélgetünk, annak köszönhető, hogy ez mind megtörtént, ilyen sorrendben és a maga idejében szerepelt az életemben. Örülök minden feladatnak, nehézségnek, örömnek és mosolynak. Ez vezetett idáig.
– Nyilván szereti az úgymond választott szakmáját, különben mást csinálna. Mi ebben a szép?
– Ha újra kezdhetném, és csak az én választásomon múlna, mai fejjel már nem valószínű, hogy labdarúgó lennék. Sokkal közelebb állnak hozzám a művészetek, a lelkileg másként töltő alkotás, teremtés. Azonban szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mindig azt csinálhattam, amit szeretek. Hálás vagyok érte a sorsnak.
– Mindenki úgy érzi, Hrutka János a Fradihoz tartozik örökre. Nem érte még vád, hogy túlzottan a Ferencváros mellett áll a véleményével?
– Magyarországon nem lehet úgy véleményt nyilvánítani, hogy az mindenki tetszését elnyerje. Erre nem is törekszem. Próbálok mindig hiteles maradni, önmagamat adni. Ugyanúgy igyekszem észrevenni, ha valaki jót csinál, mint ha rosszat. Részrehajlás nélkül, építő szándékkal. Legyen akár a Fradiról is szó. Szerintem általánosságban azért engem úgy tartanak számon, hogy reálisan közelitek dolgokhoz.
– A szakértősködés mellett miből él?
– Több tévétársaságnál is dolgozom, két online platformnak is írok cikkeket, és mellette számos nemzetközi szintű dolgot csinálunk a kommunikáció területén is.
– Kell külön készülnie az adásokra, vagy csak egyszerűen megérkezik a stúdióba, és beleül a szakértői székbe?
– Szerintem kevesen készülnek annyit, mint én. Talán a fiatalabb bloggerközeg új arcai. Nagyon sok időmet viszik el a közvetítések és a rájuk való felkészülés.
– A Ferencváros még nem kínálta meg állással?
– Nem.
– Most még áll a Fradi a Konferencia-ligában. Hogyan látja, meddig juthat?
– Nagyon örülök a csütörtöki nehézkes győzelemnek, amellyel nagy esély adódott újra a tavaszi folytatásra. A kieséses szakaszban való sikerek nagy mértékben függnek már a sorsolástól is, de ebben a Fradiban benne van, hogy menjen még egy-két kört a nemzetközi porondon is. Hiszen ez az igazi kihívás a jelenlegi Ferencváros életében.
– És később?
– Nehéz megmondani, de úgy néz ki, az alap megteremtődött a további fejlődéshez.
Írta a Magyar Hírlap
