Harmincéves korára mindent megnyert a francia női kézilabda-válogatottal, a népszerűségét pedig arra használja fel, hogy nyíltan beszéljen a neki fontos kérdésekről. A Győri Audi ETO KC-t erősítő Estelle Nze Minko saját táborában már a fiatal lányokat tanítja, hogyan legyenek magabiztosak, míg cége révén a női vállalkozókat támogatja.
Estelle Nze Minko (fotó: Földi Imre)
– Milyen gondolatok járnak a fejében, amikor reggelente felkel, és meglátja az olimpiai aranyérmét?
– Vegyes érzések kavarognak bennem, ha ránézek. Egyrészt hatalmas boldogságot jelentett, hogy végre elértük a válogatottal, amiért hosszú éveken át dolgoztunk, ráadásul az örömöt megoszthattam a csapattársaimmal. Amilyen hosszú volt a felkészülés, tele edzésekkel és megbeszélésekkel, az olimpia olyan gyorsan lepörgött. Másrészt viszont csak néhány napig élvezhettük, hogy megcsináltuk, amiért Tokióba utaztunk, mert utána mindenkinek vissza kellett térnie a klubjához.
– A felvételek alapján az ünneplésnek így is megadták a módját Párizsban.
– Nemigen tudtam, mire számítsak, hiszen egyszerre köszöntötték az olimpián sikeresen szereplő csapatokat, így a kosarasok és a röplabdázók is velünk voltak. Rengeteg szurkoló gyűlt össze az Eiffel-toronynál, folyamatosan minket éltettek, ahogyan egyenként a színpadra szólítottak bennünket, és végigmentünk a vörös szőnyegen. A pandémia alatt a buborékrendszer miatt már régen nem láttunk ennyi szurkolót. Elsőre kissé sokkolt is, de mindenképpen szimbolikus esemény volt, amelyre örökre emlékezni fogok. Egyre többen ismerik otthon a női kézilabdázást, mára kialakult a masszív szurkolói bázisunk. Különösen a 2018-as, hazai rendezésű Európa-bajnokság óta érezzük, hogy még nagyobb számban követnek minket. Az országos sajtótermékekben is egyre többet foglalkoznak velünk.
– Legutóbb Kentin Mahé beszélt nekünk a francia férfiválogatottról, amely már fogalomnak számít a sportágban, az utóbbi években azonban a női együttes is legalább olyan eredményesen szerepelt. Melyek a siker legfontosabb összetevői?
– Talán a mi válogatottunk vallja leginkább, hogy csak a védekezésre alapozva lehet nagy tornát nyerni. Egy-egy meccsen mindig győzhetsz úgy, hogy több gólt szerzel az ellenfelednél, hosszú távon azonban az a csapat jut messzebbre, amelyik jobban védekezik. A francia válogatottba csak olyan játékos kerülhet be, aki a saját kapuja előtt is használható, ez az elsődleges szempont, minden más csak ezután következik. Világos taktikánk van arra, hogyan akarjuk „tönkretenni” az ellenfeleink támadójátékát, az utóbbi évek bizonyították, hogy működik. Mindig kíváncsian figyelem, az emberek mit gondolnak rólunk. Sokszor az a benyomásom, nemigen értik és értékelik ezt a fajta védekezésre épülő játékot, pedig ez az alapja a kiváló csapatszellemnek és összetartozásnak, amely a szakmai stábbal együtt minket jellemez.
– Mi mindent tesznek meg azért, hogy megfelelő legyen az összhang a válogatottban?
– A riói olimpia óta dolgozunk mentáltrénerrel, akivel a világversenyek alatt minden második nap összeülünk, és megosztjuk az érzéseinket. Sikerült olyan bizalmas légkört teremtenünk, hogy senki sem tartja magában, ha valami bántja, hanem bátran kimondja. Lehet, hogy korábban valaki inkább a barátjával vagy a családjával beszélte meg a problémáit, de az nem segített igazán, mert csak úgy lehet előrelépni, ha megbízunk a csapattársainkban. Nagyon tiszteljük azért a másikat, hogy megosztja a gondolatait, mert sokszor bizony nem könnyű róluk beszélni. Már úgy élünk együtt, mint egy nagy család, ismerjük egymás szokásait – ez a sikereink másik fontos összetevője.
Olivier Krumbholz (AFP PHOTO / ANDREJ ISAKOVIC)
– Mit adott mindehhez Olivier Krumbholz? Mekkora a kapitány szerepe az elért eredményekben?
– Sohasem volt még olyan edzőm, aki hozzá hasonló szinten bízott volna a játékosaiban. Sokszor bizonyította, vakon hisz bennünk. Mindig kikéri a játékosok véleményét, közösen találjuk ki a stratégiát. Sőt, továbbmegyek, mi dönthetjük el, mit játszunk védekezésben, mire koncentrálunk az ellenfél támadásainál. Ha bizonytalanok vagyunk benne, megvitatjuk a szakmai stábbal, de végső soron mindig azt játsszuk, amiben komfortosan érezzük magunkat. Ez is jelent egyfajta nyomást, hiszen nagyobb a felelősségünk is a döntés miatt. Természetesen nem mindig értünk egyet, vannak nézeteltérések, de a meglevő tisztelet mellett mindenből kihozzuk a legtöbbet.
(A teljes írás az nso.hu oldalin olvasható)
Post Views: 27
