A harmadik helyről esett ki a Balatonring Team pilótája.

Rodriguez.jpg

Fantasztikusan rajtolt Angle Rodríguez, de aztán elesett. Talán már meg sem lepődtek a gyorsaságimotoros-világbajnokság pilótái azon, hogy ismét esőben kellett versenyezniük.

Idén egyáltalán nincs szerencséjük az időjárással, ráadásul a francia pályán egyébként is nagy a vizes futam esélye. A 250-es kategóriában majdnem a mezőny fele kiesett, olyan nehéz körülmények között kellett versenyezniük. A nagy csúszkálásból Simoncelli jött ki a legjobban, aki már a verseny elején jelentős előnyt szerzett, így megszerezte idei első győzelmét.

A Balatonring Team pilótája, Angel Rodríguez a negyedik sorból kezdte a futamot, és az első körben egészen a dobogóig -rohant- előre. Csakhogy, túl sokat kockáztatott a spanyol, és elesett a La Chappelle kanyarban, így már nagyon korán fel kellett adnia a versenyt.

balatonring1.jpg

Ángel Rodriguez nyilatkozata:
-Megvallva az igazat csak egy jó rajtra futotta ma tőlem. Talán egy kicsit túl motivált voltam, mindenképpen jó eredményt szerettem volna elérni, de a nagy akarásnak esés lett a vége. Megpróbáltam elmenni az élmezőnnyel a rajt után, de sajnos nem sikerült. Mindenesetre köszönöm a csapatnak az elmúlt napokban elvégzett munkát, és a sok segítséget, a csapatfőnöknek pedig a lehetőséget. Szerintem jó irányba haladtunk az edzéseken, és biztos vagyok benne, hogy ha több időm lett volna a felkészülésre, akkor jó eredményt értem volna el. Sok munkával és szorgalommal semmi sem lehetetlen.-

balatonring2.jpg

XLsport – Balatonring Team

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.