A "Hegylakót" imádja a debreceni közönség

image A debreceni Hódos Imre sportcsarnokban március 16-án megrendezésre kerülő III. Tüske-kupa egyik főmérkőzését Felföldi Szabolcs vívja, a „Hegylakó” néven ismert MMA-világbajnok a szerbek keményfiúja, Ajerdin Ajeti ellen húz kiskesztyűt.

Szabolcs nem unatkozik, egy tündéri kislány édesapjaként oda kell figyelnie a családjára, vállalkozást működtet Dunaharasztiban, edzést vezet klubjában, de az MMA Országos szövetség csepeli bázisán is tart tréningeket. Szombat délelőttönként bírói tanfolyamot vezet, s közben készül a debreceni bulira.

– Nincs ezzel semmi gond, igyekszem összeegyeztetni a feladataimat – kezdte Felföldi Szabolcs. – Bőven jutott idő a saját edzéseimre is, szerencsére sérülés, betegség miatt nem kellett tréninget kihagynom. A srácaimmal együtt edzek, ők feltörekvő, már-már profi szintű MMA-sok, nem könnyű odaállni ellenük. Ahogy múlik az idő, egyre keményebb feladat megmutatni, hogy jobb vagyok náluk.

A „Hegylakó” néven ismert dunaharaszti fighter Debrecenben a szerb Ajerdin Ajetivel csap össze 2×5 perces profi MMA-mérkőzésen.

– Néztem a youtube-on, a szerb srác igazi médiasztár, karatés, dzsicus, grapplingos, szóval igen összetett az eszköztára – jellemezte ellenfelét Szabolcs. – Nem szeretném húzni a mérkőzést, jó lenne idő előtt befejezni. A taktikát mindig a ketrecben választom meg, de természetesen a saját küzdőmodoromat szeretném érvényre juttatni. Egyet nem szabad, hagyni, hogy az ellenfél kibontakozzon. Már a kezdő gongszótól irányítás alá kell venni a meccset, s az ellenfelet.

Felföldi Szabolcsnak nem lesz ismeretlen a debreceni Hódos Imre sportcsarnok, mérkőzött már a cívisvárosban, óriási tisztelet övezi, legalább akkora kedvenc a hajdúsági szurkolók körében, mint a helyi Pitbull-fighterek.

– Nagyon szeretek Debrecenben küzdeni, mindenkinek elmondom, szerintem itt van az ország legjobb közönsége – jelentette ki az MMA-világbajnok. – A barátaim, tanítványaim közül sokan kísérnek el a debreceni mérkőzésre, szóltam a srácoknak, nagyon jó gála lesz. Természetesen győzni szeretnék, azért készültem, más eredmény számomra elfogadhatatlan.

Kapunyitás: 17:00 óra
Mérkőzések kezdete: 17:30 óra
Megnyitó: 18:00 óra
Főprogram kezdete: 18:10 óra

Jegyek elővételben: 2490 Forint
4 fős VIP asztalok: 50 ezer forint
6 fős VIP asztalok: 90 ezer forint
10 éven alul gyermekek részére a belépés ingyenes!

Belépők a gála helyszínén, a Hódos Imre sportcsarnokban (Debrecen, Kassai út 32-34) is vásárolhatók 2990 forintos áron.

Share: