A Hertha szurkolóihoz fordult Dárdai Pál

herthafc.jpg

Az elmúlt időszakban alaposan leszerepelt futbalcsapat támogatása érdekében a Hertha szurkolóihoz intézett felhívást Dárdai Pál.

A berliniek magyar kedvence, a Hertha egyik legidősebb és talán legtekintélyesebb játékosa pénteken közzétett felhívásában a szurkolók úgynevezett kemény magját szólította meg, hangoztatva: lehet a csapatot szidni, lehet "köpködni", csak egyet nem lehet, mégpedig hallgatni.
   
A Bild című lapban ismertetett nyilatkozatban a magyar középpályás – aki 1997 óta a Hertha játékosa – a kemény maghoz fordult, amely a szurkolókat a soron következő két mérkőzés, a szombati, Stuttgarttal vívandó találkozó és a rákövetkező, Bielefeld elleni bajnoki bojkottjára szólította fel. A szurkolók egy csoportját ugyanis annyira felháborította az Eintracht Franfurt elleni meccsen mutatott csapnivaló és lélektelen játék, hogy a jelek szerint büntetni kívánja a kedvenceket.
   
A múlt szombaton egyébként több játékostársa mellett Dárdaival sem bántak kesztyűs kézzel, és söröskupakokkal dobálták meg őt.
   
Felhívásában mindennek ellenére a Hertha – a Bild szerint a csapattal sokat átélt – játékosa hangsúlyozta: "Egy igazi szurkoló mindig nyerni akar. Ha nem megy a játék, lehet a csapatot szidni, lehet köpködni, csak egyet nem lehet, mégpedig hallgatni és távol maradni. Szurkolók nélkül a Hertha még soha nem ért el semmit, épp ezért a családnak most össze kell tartania."
   
Az előzményekhez tartozik, hogy a közönség az elmúlt hónapok rendkívül rossz szereplése nyomán egyre inkább elpártol a csapattól, s a múlt heti katasztrofális újrakezdés csak rátett még egyet a lapáttal. Az olimpiai stadionban a múlt szombaton a füttykoncert leírhatatlan volt, s a szidalmazásból Lucien Favre – a mind erősebben vádolt – svájci edző mellett kijutott a játékosoknak is.
   
A Hertha a tizenkettedik helyre csúszott vissza, s már csak alig néhány pont választja el a kiesés ellen harcolók csoportjától.

MTI