A hétvégén tér vissza a csúnyán kiütött brit

Több mint három éve nem vívott profi meccset Ricky Hatton, a britek korábbi kisváltósúlyú világbajnoka. Akkor Manny Pacquiao könnyedén ütötte ki a most 34 éves bokszolót, aki most hétvégén az ukrán Vjacseszlav Szencsenko ellen tér vissza a kötelek közé.
2009 májusát soha nem fogja elfelejteni Hatton, hiszen olyan pofonokat kapott Pacquiaótól, mint még soha. A filippínó már a második menetben kiütötte a britet, megfosztva őt a The Ring és az IBO kisváltósúlyú övétől. Most visszatér a legjobbak közé, 48. profi tétmeccsére készül, és a Szencsenko elleni meccs előtt arról beszélt Hatton, milyen érzésekkel vágott bele a tréningekbe.
„Nagyon ideges voltam az első kesztyűzés előtt” – mondta a pályafutása alatt eddig még csak két vereséget számláló brit. „Felvettem a fejvédőmet, bevettem a fogvédőmet, majd vettem egy nagy levegőt, és azt mondtam magamban, hogy ez nem fog menni. Aztán mikor bekaptam az első ütést, vérszemet kaptam, és ki akartam ütni az ellenfelem. Ez volt az a pont, amikor úgy éreztem, hogy van értelme visszatérni.”
Hatton az elmúlt években edzősködéssel foglalkozott, és elmondása szerint a szakmában eltöltött éveknek köszönhetően most sokkal érettebben látja a dolgokat.
„Idősebb és bölcsebb lettem, edzőként megtanultam más szemszögből is látni bizonyos dolgokat, és ezeket a saját meccsem alatt is majd kamatoztatni tudom” – zárta mondandóját a bunyós.
Hatton a profik között 1997-ben kiütéses győzelemmel debütált, majd két évvel később első övét is elnyerte Oldhamben. Ugyanebben az esztendőben a WBO interkontinentális kisváltósúly bajnoka lett, majd 2000-ben a brit, 2001-ben pedig a WBU övét is megszerezte. Már 43 meccse volt veretlen, amikor 2007-ben Floyd Mayweather a 10. menetben kiütötte, de ekkor már az IBF, az IBO, a WBC és a WBA öv is őt illette – vagy legalábbis egyszer már megnyerte azokat.
Hatton éveken keresztül a brit ökölvívás büszkesége volt, teljesen jogosan.
Share: