A vb-felkészülés apropóján erről is beszélgettek Ted Sator szövetségi kapitánnyal, akivel a múlt keddi budapesti villámlátogatása során találkoztak, az UTE-Vasas Bp. Stars MOL Liga-mérkőzésen.
– A szituáció magától adja a kérdést: mekkora figyelmet tud szentelni a MOL Ligának?
– Amennyire időm engedi, nyomon követem a bajnokságot, nézem a mérkőzéseket, és folyamatosan tartom a kapcsolatot az itteni edzőkkel. A legjobb MOL ligás játékosokat pedig az edzőtáborokban testközelből is láthatom.
– Közülük kiknek van esélyük bekerülni a válogatottba?
– Néhány dunaújvárosi srác igazán nagyszerűen teljesít az idén, de rajtuk kívül még többeket figyelünk, például fiatal védőket. Összeállítottunk egy listát azokról, akiken rajta tartjuk a szemünket, s mondhatom, ez igen jó nevekből áll.
– A soron következő erőpróbák jó lehetőséget adnak a keret, ha nem is végleges kialakítására, de formázására.
– Úgy vélem, a válogatottnak van egy remek magja. Ott van például Palkovics Krisztián, Tokaji Viktor, Ladányi Balázs vagy a Vas testvérek, de természetesen vannak még kiadó helyek. Épp ezért fokozottan figyelünk a fiatalokra, akik Vilniusban ismét lehetőséget kapnak majd. Újfent megmutathatják, hogy mire képesek a nemzetközi porondon. Ez a torna döntő fontosságú lehet számukra az április elsején kezdődő edzőtábor előtt.
– A szurkolók számára azonban a vb-felkészülés csúcspontja kétségkívül a remek ellenfeleket felvonultató budapesti Pannon Hoki Gála lesz.
– Én is örülök, hogy olyan erős csapatokkal mérkőzhetünk, mint Ausztria és Norvégia válogatottja. Két remek A csoportos együttesről van szó, mondom ezt annak ellenére, hogy tavaly az osztrákok is búcsúzni kényszerültek az elittől. Azt gondolom, a felkészülés utolsó hetében kiváló erőpróba lesz ez számunkra. A világbajnoki riválisaink ugyanis egytől egyig jó csapatok, akik a legjobb játékosaikkal fognak jégre lépni Szlovéniában. Ha győzni akarunk, keményen kell dolgoznunk, felkészültnek kell lennünk és a legjobb formánkat kell hoznunk. Mert csak így lehet sikert elérni.
A Pannon Hoki Gála menetrendje:
Április 9. (péntek), 19.00: Norvégia-Ausztria (Icecenter)
Április 10. (szombat), 18.00: Magyarország-Ausztria (Aréna)
Árpilis 11. (vasárnap), 16.30: Magyarország-Norvégia (Aréna)
XLsport –
Forrás: www.icehockey.hu