A Honvéd bajnokai a brazil világbajnokokkal mérkőznek áprilisban

honved.jpg

A Budapest Honvéd bajnokcsapataiból összeállított együttes Lothar Mattha:us korábbi magyar szövetségi kapitánnyal kiegészülve április 26-án a Bozsik Stadionban megmérkőzik az 1994-es labdarúgó-világbajnokságon győztes brazil válogatott számos játékosát felvonultató Brazil Masters94 elnevezésű gárdával.
   
Az esemény sajtótájékoztatóján kiderült, a találkozó nyereségét a kispesti klub utánpótlásközpontja, a Magyar Futballakadémia kapja.
   
A Brazil Masters94 csapatát Pellady Péter cége, a Honvéd marketing partnere, a Permiras 2007-ben hozta létre, s a 2014-es brazíliai világbajnokságot hivatott népszerűsíteni. A sorozat éppen a magyarországi gálameccsel veszi kezdetét, idén a tervek szerint további öt mérkőzésre kerül sor, 2009-től pedig várhatóan évi kilenc találkozót rendeznek meg.
   
A brazil csapatot olyan szupersztárok alkotják, mint Aldaír, Leonardo, Rai, Dunga, Claudio Taffarel, Romario vagy Bebeto, edzőjük pedig Carlos Alberto. Közülük előbbi négy mindenképpen játszik Kispesten, de Romarióval is tárgyalások folynak, míg Bebeto egészségi állapotától tette függővé szereplését.
   
A hazai gárdában olyan kiválóságok lépnek majd pályára, mint Disztl Péter, Garaba Imre, Bánfi János, Détári Lajos, Illés Béla, Pisont István, Dajka László, Esterházy Márton vagy Kovács Kálmán. Az edző Supka Attila lesz, míg a találkozót – akárcsak az 1994-es vb-döntőt – Puhl Sándor vezeti. A bíró elárulta, ugyanazt a sípot fújja majd, amit a brazil-olasz finálén használt, majd még hozzátette, a sorozat többi állomásán is ő működik közre.
   
A találkozóra mobillelátót állítanak fel a Bozsik Stadionba, így 12 ezer néző tekintheti meg az összecsapást, melyre 3940 és 9940 forint közötti összegért lehet jegyet váltani, szerdától a Ticket Express irodáiban. Lesznek VIP-belépők is, ezek 19 940 forintba kerülnek.
    
A mérkőzés egyik érdekessége lesz Mattha:us és Dunga találkozója, a 1990-es német és az 1994-es brazil világbajnok gárda csapatkapitánya néz ugyanis majd farkasszemet egymással.
   
Nyereményjáték keretében kiválasztanak majd egy szurkolót, aki pályára léphet a Honvéd csapatában, vagyis futballozhat a világbajnokok ellen.
   
Sűrű április vége elé néz a klub, 25-én, pénteken nyílt edzés tart a két gárda, 26-án 19:30-tól rendezik a gálamérkőzést, majd 27-én a Budapest Honvéd az MTK-t fogadja. Utóbbi találkozó akár "bajnoki döntőnek" is bizonyulhat.
   
A szervezők arról is beszámoltak, hogy a gála iránt hatalmas az érdeklődés, számos országban élőben közvetítik majd, összefoglalóban pedig várhatóan mintegy 150 országban kerül képernyőre.
   
A két együttese bő kerete (a pályára lépő csapatok ettől eltérhetnek):
   
Brazil Masters94:
    —————–
    kapusok:
Claudio Taffarel, Zetti, Gilmar Rinaldi
    védők:
Jorginho, Ricardo Rocha, Ronaldao, Aldaír, Marcio Santos
    középpályások:
Leonardo, Mauro Silva, Dunga, Zinho, Rai, Mazinho, Paulo Sergio, Viola, Müller
    csatárok:
Valdo, Romario, Bebeto, Djalminha, Careca, Josimar, Goncalves, Silas, Valber, Torres

    Honvéd Champions:
    —————–
    kapusok:
Andrusch József, Disztl Péter
    védők:
Varga József, Csehi Tibor, Garaba Imre, Csábi József, Nagy Antal, Disztl László, Sallai Sándor, Bánfi János
    középpályások:
Gyimesi László, Cseh András, Duró József, Détári Lajos, Illés Béla, Sikesdi Gábor, Pisont István
    csatárok:
Esterházy Márton, Vincze István, Dajka László, Kovács Kálmán, Bodonyi Béla, Orosz Ferenc, Hamar István
    vendégjátékosok:
Lothar Mattha:us, a nyereményjáték győztese

MTI