A Honvédhoz szerződött az Újpest távozója – HIVATALOS

Az Újpest csapatától hét év után távozó szerb légiós a másodosztályú Budapest Honvédhoz írt alá…

 

A Budapest Honvéd hivatalos oldalán tudatta, hogy szerződtette az Újpesttől távozó Branko Pauljevicset.

A 34 esztendős szerb légiós összesen hét szezont húzott le a lila-fehéreknél. Pauljevics ez idő alatt az Újpest meghatározó játékosa volt, 239 mérkőzésen lépett pályára, melyeken összesen nyolc gólt és 20 gólpasszt jegyzett. Legnagyobb sikere a lila-fehérekkel, hogy két alkalommal is elhódította a Magyar Kupát. Az Újpest előtt a Pécsi MFC, a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd játékosa volt.

A tapasztalt jobb oldali védő 270 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben, az előző szezonban is stabil szereplője volt csapatának.

“Branko Pauljevic személyében egy olyan játékos érkezik hozzánk, aki az elmúlt években az NB I-ben futballozott, ismeri a magyar mezőnyt, ráadásul csapataiban rendszeres játéklehetőséget harcolt ki magának. Gyors, agilis futballista, a tapasztalata mellett mindenképpen kiemelném a küzdeni tudását, a szellemiségét, hiszem, hogy ezt nálunk is megmutatja majd és olyan akarattal játszik, amit elvárhatnak tőle a szurkolók. Emellett szeretnénk ha ezt az akaratot, ezt a küzdőszellemet a társainak is átadná, ezzel is segítve a csapatot” – mondta a klub ügyvezetője, Kun Gergely.

“Boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Honvédhoz, köszönöm mindenkinek, aki segített abban, hogy ide igazolhatok. Bevallom, nehéz magamról nyilatkozni, sokkal jobban szeretném azt, ha a játékom beszélne majd helyettem. Közel tíz éve Magyarországon futballozok, tisztában vagyok azzal, hogy a Honvéd komoly tradíciókkal bír, ezért is vagyok hálás azért, hogy itt folytathatom a pályafutásom. Nem játszottam még az NB II-ben, de több meccsét is láttam a Honvédnak, illetve a Magyar Kupában és felkészülési mérkőzéseken találkoztunk másodosztályú riválisokkal. Más típusú bajnokság, mint az NB I, több a küzdelem, amire azonban készen állok, úgy érzem, hogy ez illik a játékstílusomhoz, a személyiségemhez. Minden meccsre úgy tekintek, hogy meg akarom mutatni magamat, hogy az elsőtől az utolsó percig küzdeni akarok a csapatért. Ami a fiatalokat illeti, emlékszem, anno volt mellett két-három rutinos játékos, akik segítettem abban, hogy a jó úton menjek végig, tanácsokat adtak, figyeltem rájuk, meghallgattam őket, most pedig én is szeretnék segíteni az ifjú tehetségeknek” – tette hozzá Pauljevics.

fociclub

A A Honvédhoz szerződött az Újpest távozója – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.