A huszonnegyedik órában

A minimális célkitűzést igen, a merészet nem sikerült teljesítenie a B-divíziós Eb-n hetedik helyen végző magyar fiú kosárlabda-válogatottnak. A vezetőedző Ferenczi Tamás szerint a játékosok tehetségesek, ugyanakkor az utolsó pillanatban van a korosztály. reb Első nemzetközi versenyére, az U16-os B-divíziós Európa-bajnokságra azzal a merész álommal utazott a magyar fiúválogatott Macedóniába, hogy a feljutást jelentő első három hely valamelyikén végezzen. A csapat hivatalosan, saját maga felé megfogalmazott, reális célja az első nyolcba jutás volt – utóbb ez bizonyult közelebbinek a valósághoz. A gárda rögvest szünnappal kezdett, ami szerencsés volt, hiszen így tanulmányozhatta az addig ismeretlen csoportellenfeleket. Csakhogy, ez egyben azt is jelentette, sorozatban négy meccset kell játszania pihenő nélkül. Ennek ellenére Bulgária, Izrael és Hollandia ellen még ment minden, mint a karikacsapás. Ugyanakkor nem …

Folytassa a cikk olvasását: A huszonnegyedik órában

A cikk folytatódik..! kattintson ide!

Share: