A Juve és az MU verseng a Barca sztárjáért, a Realból igazolna a BL címvédője – külföldi körkép

ANGLIA

Arsenal: A Liverpool két játékost is elcsenne az Arsenal elől. Aurelien Tchouamenit és Youri Tielemans-t is felkeresték az Ágyúsok, de kemény versenyre számíthatnak az aláírásukért, ha a Liverpool is beszáll a versenybe. (Mirror)

Chelsea: Thomas Tuchel szeretné, ha a Chelsea a nyári átigazolási időszakban szerződtetné a Real Madrid védőjét, Eder Militaót. César Azpilicueta, Antonio Rüdiger és Andreas Christensen júniusban szabadon igazolhatóvá válik, a Kékek pedig már keresik a helyettesüket. Militao lenne az első célpont a Chelsea-nél és a 24 éves játékos jelenleg a legkevesebbet kereső játékosok közé tartozik Madridban, ezért a londoniak úgy gondolják, hogy nyitott lenne a váltásra. (AS)

Manchester City: Bernardo Silva új szerződésről tárgyal a Manchester Citynél. A 27 éves játékost már 2025-ig köti Manchesterhez a szerződése, de az angol bajnoki címvédő hosszútávon is számol a portugál sztárral. Silva ebben a szezonban 22 bajnoki mérkőzésen hét gólt és egy asszisztot jegyzett. (The Times)

Manchester United: A Manchester United arra kérte Paul Pogbát, hogy várjon azzal a döntéssel, hogy elhagyja-e az Old Traffordot vagy sem. Pogbának a nyáron lejár a szerződése, de a klubnál abban bíznak, hogy a United következő állandó menedzserének kiválasztásáig halogatja a döntését, és végül a maradás mellett dönt. (ESPN)

A Manchester United labdarúgóját, Mason Greenwoodot óvadék ellenében szabadlábra helyezték a további vizsgálat idejére. Barátnője fizikai bántalmazással vádolta meg a 20 éves angol támadót. Ezt követően kedden letartóztatták szexuális zaklatással és gyilkossággal fenyegetőzéssel gyanúsítva. (BBC)

Newcastle: A Szarkák hátvédje, DeAndre Yedlin az MLS-be igazolt, az Inter Miami csapatához.

SPANYOLORSZÁG

Barcelona: A katalán klub szerint a Manchester United és a Juventus az a két klub, amelyik szeretné leigazolni Ousmane Dembelét a nyáron. A Barca januárban kudarcot vallott a támadó eladásával kapcsolatban és azt gyanítják, hogy a két sztárcsapat közül az egyik már meg is állapodott vele. (Sport)

A Barcelona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette az Arsenal 31 éves gaboni csatárát, Pierre-Emerick Aubameyangot.

Real Madrid: A Barcelona korábbi elnöke, Joan Gaspart azt állította, hogy Kylian Mbappé Real Madridba igazolása már eldőlt. A Paris Saint-Germain támadója a nyáron várhatóan ingyen szerződik Madridba, hacsak a francia klub nem tud szerződést hosszabbítani vele. Gaspart szerint a madridi elnök, Florentino Perez arról tájékoztatta őt, hogy az átigazolás biztosan megtörténik. (Marca)

OLASZORSZÁG

Napoli: A Napoli szemet vetett a Real Sociedad szélsőjére, Adnan Januzajra. Az olasz gigászok szeretnék megszerezni a 26 éves játékost, hogy helyettesítsék Lorenzo Insigne-t, aki a nyáron az FC Torontóhoz távozik. A jelenlegi állás szerint Januzaj a 2021-22-es szezon végén szabadon igazolható lesz. (Gazzetta dello Sport)

Roma: A Tottenham és a Juventus is üldözi a Roma támadóját, Nicolo Zaniolót. A 24 éves játékos jelenlegi szerződése 2024-ben jár le, de a Farkasokkal folytatott tárgyalások a hosszabbításról megrekedtek.(Calciomercato)

Salernitana: A klub leigazolta a Sevilla és a Roma korábbi játékosát, Diego Perottit.


Torino: Több topcsapat is kereste Bremert, azonban a 24 éves brazil védő 2024-ig még Torinóban marad.

NÉMETORSZÁG

Bayern München: Thomas Müller azt nyilatkozta, hogy őt egyelőre senki nem kereste meg a klubtól szerződése esetleg meghosszabbításával kapcsolatban. Minden jel arra mutat, hogy a bajor klub 2023 nyarán megválik a világbajnok játékostól, hiszen egyelőre nem kapott ajánlatot a maradásra. (Sport Bild)

FRANCIAORSZÁG

PSG: Számos kérője akadt a brazil válogatott középhátvédnek Marquinhosnak, de Leonardo – a klub igazgatója – cáfolta a játékos távozását. A 27 éves játékos hónapok óta tárgyal szerződése meghosszabbításáról, de a tárgyalások egyelőre nem vezettek eredményre. (Fabrizio Romano)

VILÁGFOCI

Törökország: A Lyon korábbi csatára, Bafetimbi Gomis a török rekordbajnok Galatasarayhoz igazolt.