Négy boldog ember – ez a mérlege a Klubrádió napokban befejeződött olimpiai vetélkedő sorozatának, melynek egyik győztese dr. Hencsei Pál (képünkön) egyetemi tanár.
– Milyen előzmények után vágott neki a vetélkedőnek?
– A Budapesti Műszaki Egyetem nyugdíjas professzora vagyok, aki már 1966-ban sikerrel szerepeltem egy, a Budapesten megrendezett atlétikai Eb-vel kapcsolatos versenyen. Győztesként az NDK fővárosába, Kelet-Berlinbe utazhattam a súlyemelő Vb-re, ahol láthattam Veres Győző és Tóth Géza késhegyre menő párosviadalát.
– Azóta viszont több mint negyven év telt el…
– 1996-ban kaptam ismét kedvet, akkor az „Irány Atlanta” nevet viselt fejtörőbe neveztem be, s mint Budapest három tagú csapatának egyike, részt vehettem a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) székhelyére, a svájci Lausanne-ba szervezett utazáson.
– Később nyert mátraházi pihenést és ciprusi utat is, 2002 óta viszont nem vett részt hasonló próbákon.
– Azóta inkább szervezem a különböző vetélkedőket; legutóbb például a „Peking Téged vár” nevet viselt sorozatot gondoztam. A Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) szervezte többlépcsős viadalon június 20-án születik majd meg a végső sorrend.
– Ön számos könyv egyéni-, vagy társszerzője is.
– A tizenhetedik könyvem áll megjelenés előtt; ezekben szerző, társszerző vagy szerkesztő vagyok. Az „olimpiai érdekességek” volt az első, jelenleg pedig a 120 éves MTK történetét feldolgozó könyvemet igyekszem egyenesbe tenni.
– Végül is hogyan nyerte el a pekingi kéthetes utazást?
– Nem az abszolút tudás, sokkal inkább a gyorsaság és a szerencse játszotta a főszerepet. Meggyőződésem ugyanis, hogy a telefonszámot legalább több százan megfejtették még rajtam kívül, de én telefonáltam a leggyorsabban.
– Tele van programokkal. holnap például a délvidéki Magyarkanizsára utazik, ahol előadást is tart.
– Részt veszek a Nemzetközi Sporttörténeti Konferencián, ahol „Sportolók a művészetekben” címmel mutatok be tizenkilenc olyan magyar olimpiai részvevőt, akik az egykori szellemi olimpiák öt művészeti területén – építészet, festészet, zene, irodalom, szobrászat –
kiemelkedőt alkottak.
(Fotó: JochaPress)