A legszebb 30. születésnapi ajándék: Christian Eriksen visszatért a pályára és gólpasszal jelentkezett – videó

Christian Eriksen minden bizonnyal élete legszebb 30. születésnapi ajándékát kapta: A dán középpályás nyolc hónappal a szívrohama után, 60 perc erejéig visszatért a pályára a Southend United ellen 3-2-re megnyert zártkapus felkészülési mérkőzésen. A klubhonlap beszámolója szerint az első percben kis híján gólt szerzett, ám az ellenfél kapusa kétszer is hárított, majd egy labdaszerzést követően kiosztott egy gólpasszt.

Nem hittem, hogy ez bárkivel előfordulhat, azt meg főleg nem, hogy pont velem. Szerencsés voltam a körülöttem lévő emberekkel. Szerencsére minden lehetőségük megvolt arra, hogy olyan gyorsan visszahozzanak, ezért százszázalékban hálás vagyok – mondta korábban Eriksen a BBC Sportnak, hozzátéve, mindenkinek hálás, aki akkor a pályán volt, majd a mentőben és a kórházban is azon dolgozott, hogy ne történjen nagyobb baj.

Eriksen tavaly decemberben nevelőegyesületénél, az Odensénél kezdte újra az edzéseket. 2005 és 2008 között játszott az Odensében, ahonnan az Ajaxba igazolt, s ott mutatkozott be a felnőtt csapatban. A futballista 2013-ban a Tottenham Hotspurhöz szerződött, ahonnan 2019-ben távozott és írt alá az Internazionaléhoz, mellyel olasz bajnok lett az előző idényben.

Tavaly június 12-én a Dánia-Finnország Eb-csoportmeccs első félidejében összeesett a pályán, szívét defibrillátorral indították újra. A játékost az életmentő beavatkozás után kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmusszabályozót kapott, majd hazatért. (MTI/csakfoci.hu)