A legyőzött orosz szerint megérdemelten nyertek a kanadaiak

vancouver.jpg

Alekszandr Ovecskin, az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) egyik legnagyobb sztárja szerint a kanadai válogatott teljesen megérdemelten szerezte meg a vancouveri téli olimpia aranyérmét.

    "A döntőből csak a hosszabbítást néztem, de szerintem Kanada rászolgált arra, hogy otthon tartsa az aranyérmet" – mondta az orosz csatár, aki elárulta: egy életre szóló élménnyel gazdagodott azzal, hogy ott lehetett az ötkarikás játékokon.

    "Hihetetlen atmoszféra volt, nagyon élveztem. Örökké emlékezni fogok rá" – fogalmazott a hokis, akit kétszer választottak a liga legértékesebb játékosának (MVP).

    Ovecskin szerint a Kanadával szemben elveszített negyeddöntőből – amikor is gálaelőadással nyertek a hazaiak 7-3-ra – messzemenő következtetéseket nem lehet levonni.

    "Nem tudom, mi történt velünk. Látni lehetett, miként mozognak, hogyan játszanak, és mi ilyen színvonalon nem voltunk képesek teljesíteni. Sajnos kikaptunk, de az élet megy tovább."

    A híres hokis elmondta: annyira élvezte az olimpiát, hogy saját döntése nyomán a helyszínen megvárta a záróünnepséget, majd repülőre ült, és hétfőn már ott volt klubjának, a Washingtonnak az edzésén.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.