Sportágtörténeti bravúrt is „elkövettek” a Lőrincz-fivérek az általuk kiharcolt arany-, illetve ezüstéremmel. Testvérpár ugyanis eddig mindössze egy akadt a birkózás történetében, akik ugyanígy szerepeltek olimpiai vetélkedésen (egy-egy arany-, illetve ezüstérmet szereztek): ők az amerikai Petterson-fivérek.
Egy arany, egy ezüst jutott a Lőrincz testvéreknek (fotó: MTI/Illyés Tibor)
Az öröm persze ettől függetlenül adott, a jochapress ezért is keresgetett olyan szakembert, aki méltó módon tudja „felhangosítani” ezt a páratlan bravúrt, amit Tamás és Viktor elért. Sajnálatos módon korábbi kötöttfogásúak közül senki nem volt elérhető, viszont a szabadfogásban ötkarikás bronzérmes Klinga Lászlót, a kiugróan legsikeresebb szabadfogású kapitányt sikerült utolérni.
– Mióta ismeri a Lőrincz-fivéreket?
– Amióta feltűntek a birkózó szőnyegeken, tehát egészen fiatal koruk óta. És nem csak ismerem őket, hanem folyamatosan figyelemmel is kisértem pályafutásukat.
– Mit gondol, hol kaptak igazán komoly szakmai segítséget fejlődésükhöz?
– Ez akkor történt, amikor a Csanádi Árpád Iskola megboldogult igazgatója, Schlegel Oszkár beépítette az iskola programjába a „Mister Tus” képzési rendszert. A két ceglédi fiatalemberrel legtöbbet idősebb Bacsa Ferenc és Takács Ferenc foglalkozott. Nem volt könnyű ebbe a rendszerbe a hazai környezethez szokott fiatal srácoknak csak úgy beilleszkedniük. Az idősebbik gyerek, a Tamás – legjobb tudomásom szerint – az első időkben a kollégiumból haza is szökött, mert egyáltalán nem érezte ott jól magát. Később azután csak visszacsalogatták és szépen megindult felfelé a versenyzői pályafutása.
Schlegel Oszkár igazgató fogadta be a “Mr. Tus” képzést (fotó: jochapress)
– Két testvérről van szó, akik alkatilag és versenyzési stílusukban egyaránt alapvetően különböznek egymástól.
– Tamás sokkal dinamikusabb kettejük közül, ennek megfelelően szélesebb is a fogásskálája. Vele szemben Viktor kötöttebb izomzatú és később érő típus is bátyjánál. Amit szeretnék hangsúlyozni, ez a két fivér valóban folyamatosan inspirálta, „húzta-vonta” egymást. Mindig az vitte magával a másikat, amelyik éppen jobb passzban volt. Feltehetően abban is partnerei voltak egymásnak, hogy az érdemi döntéseiket egymással átbeszélgetve hozták meg. Azt gondolom, ezért is válthattak idejében súlycsoportokat, hogy ne terheljék erőn felül a szervezetüket az egyre nehezebb fogyasztással.
– Most, az olimpián milyennek látta a szőnyegmunkájukat?
– Mindketten egészen más birkózást mutattak be. Tamás végig rendkívül okosan versenyzett, a talán legnehezebb mérkőzésén, az elődöntőben pedig minden tudását be kellett vetnie az iráni riválissal szemben. A döntőben megint más arcát mutatta: ott ugyanis taktikusként vizsgázott kitűnőre. Ahogy „leversenyezte” kirgiz ellenfelét, azt a fiatalok elé oktatófilmként vetíteném, okulásukra. Az egy súlycsoporttal feljebb szerepelt öccse, Viktor az előmérkőzéseken kiválóan teljesített, a döntőben viszont alighanem túlontúl akarta a győzelmet. Számára komoly gondot okozott az elég szerencsétlen, „oda-vissza intés” alkalmazása, hiszen azzal, hogy először őt intették, máris rossz alaphelyzetbe került.
Klinga László (fotó: jochapress)
– Különféle hírek keringenek Tamás és Viktor további pályafutását illetően.
– Az számomra egyértelmű, hogy Tamást semmilyen ígérettel sem lehet a szőnyegen tartani. Hogy Viktor miként dönt, ez egy kétesélyes játszma.
(jochapress / Jocha Károly)
