A Lotus kész betörni az élcsapatok közé

image

A Lotus tulajdonosa, Gerard Lopez elmondta, csapata kész bebizonyítani az idei évben, hogy az élcsapatok közé tartozik.
Habár sem Kimi Raikkönen, sem Romain Grosjean még nem szerzett 2012-ben dobogós helyezést, Lopez bízik benne, hogy az E20 képes felvenni a harcot a McLarennel.
erzéseiről Lopez elmondta: "Mindig azt mondtam, ha egyszer elveszítjük Robertet (Kubica), egy évet veszítünk – ezért egy évvel vagyunk terveinktől elmaradva. Nem terveztük meg napra pontosan, mikor nyerünk világbajnoki címet, de stabil csapatot szerettünk volna, amely tud küzdeni a bajnoki címért. Akár sikerül győzni, akár alig maradunk el tőle, a helyzet, melyben most vagyunk, jó. Minden jó irányba halad, az autó gyors – ez nem kérdés. Keményebben kell nyomni, mert nagyon agresszív fejlesztési programunk van és szeretnénk a többiekkel haladni. Úgy gondolom, lassabbak vagyunk, mint a McLaren, habár Kimi elmondta, Malajziában a pole pozícióra is jó lehetett volna, de két kisebb hibát vétett. Azt hiszem, jól állunk, talán csak egy kicsivel maradunk el a McLaren mögött, de mindenki halad előre, talán vagyunk olyan jók, mint a többiek, hacsak nem vagyunk kicsivel előttük."
Lopez elmondta, az idei évben eddig a csapatot sok probléma és büntetés hátráltatta.
"Normál hétvégére van szükség. Ezt a kifejezést a Lotusnál már megalkottuk, Kimi, Alan Permane, Eric (Boullier) és én. Normál hétvégékről beszélünk. Az lesz, ha egyik autón sem kell alkatrészt cserélni és működnek. Azt hiszem, Romainnak bizonyítania kell saját magának. Megfelelő sebességgel rendelkezik, de ezt szeretné megmutatni versenykörülmények között is. Ha egy normál hétvégénk lesz, akkor meg tudjuk mutatni sebességünket és sok pontot szerezhetünk. Úgy gondolom, akkor elégedettek lehetünk."