„A Lotus túl jó ahhoz, hogy kiszálljon”

F1

2015. október 21. szerda, 16:43

Szerző: Berta Kitti; Fotó: Lotus F1 Team

Jolyon Palmernek nincsenek kétségei a Lotus F1-es jövőjét illetően, azonban a sajátjával kapcsolatban annál inkább – a fiatal pilóta elmondta, a médiából tájékozódik az aktuális hírekről.

Habár a Renault aláírta a szándéknyilatkozatot, amellyel megmentené a Lotust és biztosítaná a csapat jövőjét a Formula-1-ben, végső megállapodás még nem született az ügyben. Jolyon Palmer, az enstone-iak tesztpilótája úgy nyilatkozott, az istállónak helye van a sportban, és ezt idén is bizonyítani tudták. „Azt hiszem, a csapat túl jó, tényleg. Enstone-ban mindenki nagyon profi” – mondta az F1i weboldalának.

 Palmer

„Láthattuk ebben az évben is, hogy amikor sok baj volt, akkor is tudtunk egy olyan autót felmutatni, amely pontokat szerzett és dobogóra is állhattunk. Nem gondolom, hogy a csapat kivonulna Enstone-ból.” Palmer hozzátette, amennyiben nem sikerül megállapodni a francia gyártóval, akkor is megoldást fognak találni a problémákra. „Ha a Renault-val nem is sikerült megegyezni, akkor a Lotus csoport vezetői leülhetnek és tesznek valamit a következő szezon érdekében.”

Palmer nemrégiben úgy nyilatkozott, ha Maldonado mellett jövőre nem ő lehet a csapat másik pilótája, akkor inkább új kihívások után néz – bejelentés még mindig nem történt a Lotus részéről, és a brit versenyző sem tud pontos információval szolgálni. „Őszintén szólva én is csak azt tudom, amit a médiában olvasok. Mindig különböző neveket hoztok fel, én ennyit tudok. Arra koncentrálok, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam annak érdekében, hogy bebiztosítsam a helyemet. Vannak jó versenyzők, ez biztos, szóval meglátjuk, hogy mi sül ki ebből.”

Forrás: www.formula.hu – RSS