A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen.

A magyarok aktuális keretéből csak a kapus Nagy Benedeket nem nevezték a találkozóra. Az olaszok januári Európa-bajnoki keretéhez képest ezúttal sérülés miatt nem volt tagja a csapatnak Christian Manojlovic, Mika Helmersson, Simone Mengon, Domenico Ebner és Thomas Bortoli.
Bő hat perc után máris időt kértek a vendégek, mert a házigazdák remekül védekeztek, gyors ellentámadásokat vezettek és 5-2-re elléptek.
A magyar védelem oszlopát, Sipos Adriánt a meccs negyedénél már másodszor állította ki a Bíró Ádám, Kiss Olivér játékvezető-páros. Az MT Melsungen beállója ennek ellenére két perc múlva visszatért és gólt is szerzett.
A hétgólos előny a cseréket követően sem csökkent, sőt Bodó Richárd szabaddobása után, harminc perc elteltével 19-10-et mutatott az eredményjelző.
A második félidő legelején volt először tízgólos különbség a csapatok között, ezért csakhamar ismét időt kértek a vendégek.
A hazaiaknál a jelentős előny tudatában egyre több volt a kihagyott helyzet, de a csereként beállt Bartucz László bravúrjainak köszönhetően ezt nem tudták kihasználni a tartalékos olaszok. A hazaiak mezőnyjátékosai közül végül csak Lukács Péter és Ligetvári Patrik nem talált a hálóba.
Palasics Kristóf négy, a csapata legjobbjának megválasztott Bartucz László hét védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Alex Belardinelli, Nicoló D’antino és Giacomo Savani is háromszor talált be, Paul Panitti tíz védéssel és egy góllal zárt a kapuban.
A két csapat 19. egymás elleni mérkőzése után a mérleg magyar szempontból továbbra is százszázalékos.
A magyarok Szerbiával vagy Litvániával játszanak a világbajnoki selejtezőben. A két lehetséges ellenfél párharcának első meccsét csütörtökön házigazdaként a szerbek nyerték 42-25-re, a visszavágót vasárnap délután rendezik Utenában.
A selejtező utolsó szakaszában a párharc első mérkőzését május 13-án vagy 14-én rendezik idegenben, a második összecsapás pedig 17-én lesz Veszprémben.
A 2027. január 13. és 31. között sorra kerülő olimpiai kvalifikációs világbajnokság győztese kijut a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékokra, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a 2028 tavaszán sorra kerülő selejtezőtornákon.
Magyarország – Olaszország 30-19 (19-10)
Magyarország: Bartucz, Palasics (kapusok), Bodó 2, Bóka 1, Fazekas 2, Hanusz 3, Ilic 2, Imre 4 (1), Krakovszki B. 2, Ligetvári, Lukács, Máthé 3 (1), Pergel 1, Rodríguez 4, Rosta 1, Sipos 2, Szűcs 2, Ónodi-Jánoskúti 1.
Olaszország: Panitti 1, Riahi (kapusok), Angiolini 1, Belardinelli 3, Bulzamini, D’antino 3 (3), Dapiran 1, Dello, Fadanelli 2, Mengon, Parisini 2, Prantner 1 (1), Pugliese 1, Romei, Savani 3, Sirot 1, Somma.
(MTI)
Írta a JochaPress


