Csütörtök délután derült ki, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány két újoncot is behívott a március végi vb-selejtezőkre készülő magyar válogatott keretébe. Az egyik debütáló a Puskás Akadémiánál kölcsönben játszó Géresi Krisztián lehet, akinek egyelőre parádésan alakul a 2021-es éve, hiszen két győztes gól és két gólpassz is fűződik már a nevéhez Felcsúton.
– Mi tagadás, rettentően meglepődtem… Annak is nagyon örülök, hogy a Puskás Akadémiánál is számítanak rám, és egyre több lehetőséget kapok, akár kezdőként, akár csereként. Az pedig, hogy a válogatottba hívtak meg, egészen hihetetlen. Amikor megtudtam, nem akartam hinni a fülemnek… Persze rendkívül boldog vagyok, hogy felkeltettem a szövetségi kapitány érdeklődését, talán nem kell mondanom, mekkora motivációt ad ez a további munkához – nyilatkozta a klubhonlapon a MOL Fehérvár FC-től kölcsönben lévő támadó, aki egyelőre még nem gondol a válogatott mérkőzésekre, jelenleg csak a Vidi elleni hétvégi bajnokira készül, ott szeretne minél jobban játszani. – Először meg akarjuk nyerni azt a találkozót, csak utána kezdek majd el a válogatottra fókuszálni. Ott is lépésről lépésre haladnék, ugyanis először az edzésekre szeretnék koncentrálni, úgyhogy még nincs itt az ideje, hogy azzal a három meccsel foglalkozzam.
A 26 éves támadó arra is válaszolt, ha eljön az idő, véleménye szerint mi kell ahhoz, hogy a nemzeti csapatban is meg tudja vetni a lábát.
– Legelőször is a klubomban kell olyan produkciót letennem az asztalra, hogy ne legyen rám panasz, azaz jól kell játszanom, további gólokat kell szereznem, gólpasszokat kell adnom. Ezek az alapkövetelmények, aztán jöhet az, hogy a válogatott edzésein ragadjam meg a lehetőségeket, illetve ha a meccseken esélyt kapok, ott kell bizonyítanom. Amióta felépültem, hosszú idő után először végre újra élvezem a focit, úgyhogy az akarat megvan – ez nem is kérdés! – zárta Géresi.
“Hatalmasat gyengültek a magyarok, így könnyebb lesz” – a lengyelek előre megverték a válogatottat