A Manchester United korábbi csatárával erősített Ádám Martin csapata! – hivatalos

A görög labdarúgó-bajnokságban (Super League Greece) szereplő Aszterasz Tripolisz hivatalos közleményében tudatta, hogy szerződtették korábban a Manchester United színeiben is megfordult olasz csatárt, Federico Machedát…

(Photo by John Peters/Manchester United via Getty Images)

Az Aszterasz Tripoliszban folytatja pályafutását az egykoron hatalmas tehetségnek tartott Federico Macheda. A 33 esztendős olasz csatár legutóbb a török Ankaragücü együttesében futballozott, szerződése a nyáron lejárt, ennek értelmében a görög klubhoz szabadon igazolhatóként csatlakozott. Az Aszterasz Tripolisz a magyar válogatott támadó, azaz Ádám Martin gólképtelensége miatt döntött úgy, hogy mindenképp szeretne igazolni egy másik csatárt, a görög sajtó az elmúlt időszakban rengeteg negatív kritikával illette a nyáron érkezett magyar játékost. 

Federico Macheda nem volt egészen 18 esztendős amikor debütált a Manchester United legjobbjai között a Premier League-ben. Számára álomszerűre sikeredett a bemutatkozás, hiszen csereként győztes gólt szerzett az Aston Villa ellen, egy héttel később pedig a Sunderlanddel szemben tette meg ugyan ezt. Végül Macheda nem futott be azt a karriert, melyet akkor jósoltak a számára. Később megfordult többek között a Birmingham Cityben, a Cardiff Cityben, a Sampdoriában és a Stuttgartban is. A görög bajnokság egyáltalán nem ismeretlen neki, mivel 2018-2022-ig a Panathinaikoszt erősítette. Az ismert görög együttesben 116 tétmérkőzésen lépett pályára, ezeken 40 gólt és 10 gólpasszt jegyzett. 

fociclub

A A Manchester United korábbi csatárával erősített Ádám Martin csapata! – hivatalos bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.