A McLaren állítható hátsó fékcsatornát használ?

image

A pletykák szerint a McLarennél egy olyan állítható hátsó fékcsatornát használnak, amely mechanikusan állítható, és a forró levegőt az abroncsokra irányítva segíti azok felmelegítését, így a wokingiak sokkal jobban tudják kezelni a hátsó abroncsaik hőmérsékletével kapcsolatos kérdéseket a versenyhétvégéken.
 
A hírek szerint a csapat első ízben a téli teszteken próbálta ki a rendszert, majd miután a malajziai esőben szenvedtek az abroncsaik felmelegítésével, azt a Kínai Nagydíjtól kezdve már a versenyhétvégéken is használják. A rendszer állítólag úgy működik, hogy mechanikusan állítják a hátsó fékhűtő nyílásának a méretét ezáltal több, vagy kevesebb levegőt áramoltatnak keresztül a féktárcsák körül a kerékben, ami hatással van a kerekek hőmérsékletére is.

Azt azonban nem lehet tudni, hogy mást csapat is használja-e ezt a legálisnak tűnő rendszert, és az sem világos, hogy a McLarennél éles körülmények között, a futamon is bevetették-e már. Az azonban biztos, hogy a Pirellikkel kapcsolatos problémák miatt a csapatok érdeklődésének a középpontjában jelenleg elsősorban, amint azt a McLaren példája is mutatja, az abroncsok teljesítmény-maximalizálásával kapcsolatos fejlesztések állnak.