A Mercedes továbbra is a földön jár

A magabiztos győzelem ellenére Norbert Haug, a Mercedes motorsport-igazgatója nyilatkozatában kijelentette, az istálló továbbra is a realitások talaján marad, és keményen készül a következő futamra.

Rosberg rajt-cél győzelmet aratott Sanghajban.

A Mercedes gyári csapatként 57 évvel ezelőtt tudott utoljára futamgyőzelmet aratni a Forma-1-ben. A sikert még édesebbé és egyedibbé teszi, hogy pilótájuk, Nico Rosberg életében először állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A múlt vasárnapi győzelem mérföldkő a csapat életében” – nyilatkozott az igazgató a bahreini futam előtt, majd hozzátette: –A dolgok gyorsan változnak ebben a sportágban, és mi máris azon fáradozunk, hogy sikeresen felkészüljünk az évad negyedik futamára. A modernkori Mercedes első győzelmét fáradhatatlan, kemény munka előzte meg, azonban a siker íze kárpótol minket erőfeszítéseinkért.

Idén minden eddiginél többet számítanak a részletek, amit alátámaszt az a tény is, hogy a pole pozíciót megkaparintó Rosberg csupán három tizedmásodperccel volt gyorsabb a 11. helyezettnél az időmérő középső szakaszában.

A gumikopásból eredő problémákon ezen a héten felül tudott kerekedni a csapat, azonban a bahreini meleg újabb gondokat vethet fel. Ross Brawn, a Mercedes csapatfőnöke optimistán kezeli a helyzetet, és bízik abban, hogy az istálló továbbra is versenyképes lesz.

A csapat nagyon keményen dolgozott azon, hogy kijavítsa a felmerülő problémákat” – mondta Brawn. –A Pirelli abroncsok optimális teljesítményének elérése kulcsfontosságú, mindenképpen szükséges a hibátlan használatuk ahhoz, hogy sikeresek lehessünk.”

A soron következő futam egészen más lesz, mint az egy héttel ezelőtti, hiszen a pálya állapota és a hőmérséklet teljesen eltérő. Az online fogadás piacai azonnal reagáltak a Mercedes feltámadására, Rosberg máris a Bahreini Nagydíj egyik favoritja.

Herczeg R. – Xlsport.hu