Molnár Zoltán, a Magyar Edzők Társaságának (MET) elnöke szerint az idei Iglói Mihály-év a koronavírus-járvány miatt nem úgy alakult, ahogy tervezték, de számos emlékezetes és előremutató esemény történt 2020-ban.
Iglói Mihály, Náci bácsi
-Hogyan jött az ötlet, hogy a 2020-as esztendő Iglói-év legyen?
– A Magyar Edzők Társaságánál folyamatosan azon törjük a fejünket, hogyan tudnánk felhívni minél szélesebb körben a figyelmet az edzői hivatás elismertségére, hiszen egyik célunk beemelni a köztudatba, hogy milyen értékes az edzői munka, amely nélkül még nem értek el sportsikert. És a jövőben sem fognak, mert már jelenleg is hatalmas tudásra van szükség ahhoz, hogy egy sportoló világszintű eredményt érjen el. Azok a szerencsés fiatalok, akik kiváló edzőkkel dolgozhattak a pályafutásuk során, életre szóló élményt kaptak. Az edzői munkát sokan még ma is csak egyfajta háttértevékenységnek tekintik, ami nincs rendjén. Persze az idő eltemet mindent, és az emberek a géniuszokat is képesek elfelejteni, de úgy helyes, ha az edzők is olyan megbecsülést kapnak, amilyet megérdemelnek. A bajnokok nevét ismerik, az edzőkét viszont csak a legritkább esetben, pedig meghatározó szerep az övék, amit jelez, hogy mára ez az egyik legnépesebb szakma Európában, így egyre inkább felértékelődik a szerepe.
– Hogyan esett a választás éppen Iglói Mihályra?
– Iglói esete eklatáns példa arra, hogyan próbálták meg kitörölni a magyar emlékezetből egy sportikon nevét, amiben persze az 1956-os események is közrejátszottak. Pedig mit nem adnánk ma az akkor kudarcosnak minősített olimpiai szereplésért, a Kovács József és Rozsnyói Sándor által szerzett két ezüstéremért, több értékes helyezésért, amelyet az Iglói által is edzett magyar hosszútávfutók Melbourne-ben szereztek. És a legnagyobb esélyes, Iharos Sándor el sem utazott, holott az olimpiai döntő előtt négy hónappal megdöntötte a legendás Emil Zátopek világcsúcsát tízezer méteren. Azt tapasztaltuk, hogy ezekre a teljesítményekre ma már nem nagyon emlékszik senki, pedig Iglói mint edző, a világban is meghatározó alakká vált, a mai napig az Egyesült Államokban kiemelten foglalkoznak vele, megbecsülik. Ne feledjük, hogy az ötvenes években nekünk, magyaroknak két Aranycsapatunk volt. Puskásék tettei soha nem merülnek teljesen feledésbe, de a világcsúcsokat döntő Iharos–Rózsavölgyi–Tábori hármaséi lassan igen. Pedig Iharos az egyetlen magyar, aki 1955-ben az év sportolója lett Európában, itthon mégsem találom a nevét a Halhatatlanok között. Iglói módszereit pedig a mai napig eredményesen alkalmazzák a világban, mert látják, hogy mennyire különleges teljesítményt tett le az asztalra. Innovatív szakember volt, aki a tapasztalatszerzés miatt vállalta a nagy utakat is, és a látottakhoz saját maga is hozzátett, alkotó módon fejlesztette azokat. Egy zseni volt, akinek a tanítványai szinte óramű pontossággal futották a világcsúcsokat.
– Amerikában miért lehet ilyen nagy az elismertsége?
– A szlogen ebben a sportágban, és különösen a hosszútávfutásban az, hogy a titok a sok munkában rejlik. Az amerikaiak sokáig azt gondolták, ők nem is alkalmasak arra, hogy kimagasló eredményeket érjenek el hosszútávfutásban, erre Iglói „leszállította” nekik az első olimpiai bajnokukat, Bob Schult, aki 1964-ben nyert aranyérmet Tokióban, ötezer méteren.
– A 2020-as esztendő nagyon megváltozott a tervezetthez képest. Mennyire elégedett az Iglói-évvel?
Molnár Zoltán (fotó: jochapress)
– Sok interjút készítettünk vele kapcsolatban, számos olyan emberrel beszéltünk, aki emlékszik rá. Nem egyszer kifejezetten érdekes dolgokra bukkantunk, például arra, hogyan motivált Iglói, mi volt az a varázsige amit a versenyzőinek futás közben mondott, miközben azok szinte transzállapotban futottak. Bányai Éva hipnózis kutató felfigyelt a történtekre és mivel a versenyzők elmondták, hogy Náci bácsinak volt egy erős varázsigéje, de pontosan egyikőjük sem emlékezett ezekre a rejtélyes szavakra. Ezért a kutató Amerikában megkereste Iglóit. A mester kivárta azt a pontot, amikor az adott versenyző a holtpont környékén járt, majd a pálya széléről hangosan csak annyit mondott neki: „Most tudsz erősíteni!”. Az a kutató, aki ennek utánajárt, elmondta, hogy ez a hosszú évek alatt kialakult erős bizalmi viszony eredménye. Iglói szerintem ebben mutatott leginkább példát, amit egyébként meg lehet tanulni, hiteles edzői munkával el lehet sajátítani és egy tanítvánnyal el lehet jutni erre a szintre.
– Nehéz volt információt szerezni Iglóiról?
– Nagy segítséget jelentett, hogy még sokan vannak, akik személyesen ismerték őt, az viszont nehézséget okozott, hogy évtizedeken át egy sort sem írtak róla itthon. Ugyanez történt egyébként Puskás Ferenccel is, a politika akkor így bánt azokkal, akiket ellenségnek tartott. Megtaláltuk az utolsó magyar bajnokot, Török Jánost, aki még kapott tőle instrukciókat, és mesélt emlékeiről az olimpiai bajnok Török Ferenc is. Egyébként az Árpád Gimnázium, ahol Iglói tanított, a mai napig példaértékűen emlékezik meg róla. Szerettünk volna kiállítást és konferenciát is szervezni itt, de a koronavírus-járvány miatt ez nem volt lehetséges.
– Volt olyan, amit szeretett volna, ha idén megvalósul, de nem sikerült?
– Szerettük volna a leghíresebb amerikai Iglói-tanítványt, az olimpiai bajnok Bob Schult Magyarországra hívni, de reméljük, ez még sikerül a jövőben, ha elmúlik a vírusveszély. Idén nagyon érezhető volt a személyes találkozások, emberi kapcsolatok hiánya. Korábban mintegy harminc konferenciát tudtunk rendezni évente, ami egyben izgalmas lehetőség volt a találkozásra és az eszmecserére a sportágak edzői között, ezt pedig nem lehet pótolni. De akadt azért pozitívum is idén.
– Például?
– Jól kezdtük az évet, hiszen a Magyar Sportújságírók Szövetségének segítségével az úszólegenda, Mark Spitz tartott előadást. Az ő edzője volt az a James Counsilman, az edzőpápa, aki „A versenyúszás kézikönyvét” írta, és akitől rengeteget tanulhattak a hazai edzők. A vírushelyzetben sokszor a technika segítette a munkánkat, tartottunk online konferenciákat, amelyen részt vett például Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, a Magyar Olimpiai Bizottság és számos nemzetközi szervezet képviselője is. Úgy érzem, átment az üzenet, amit el akartunk juttatni az emberekhez. A tematikus évhez kapcsolódóan nagy hangsúlyt kapott a Magyar Edzők Napja szeptember 25-én, amit úgy érzem, sikerült beültetnünk a köztudatba, óriási siker volt. Még úgy is, hogy nem tudtuk megrendezni a tervezett ünnepséget a Testnevelési Egyetemen, azon a helyszínen, ahol minden sportsiker kezdődik, ott szerettük volna személyesen is átadni a mesteredzői kitüntetéseket. Ma az egyik legfontosabb kérdés, a vírus járvány után hogyan állhat vissza az élet a magyar sportban, ehhez kell támogatást nyújtania a MET-nek is.
– Mennyire érte el a célját a „Mondj köszönetet az edződnek!”-kezdeményezés?
– A kampány fantasztikus számokat produkált, több mint 415 ezer elérést és nyolcvanezer aktivitást, ami nagyon jó visszaigazolás számunkra, hogy mennyire sikeres volt a kezdeményezés. Ezúton is köszönjük, hogy ilyen sokan csatlakoztak a kampányhoz. Minden rosszban van valami jó, az elmúlt évtizedekben lezajlott kommunikációs forradalom, az internet fejlődése óriási lehetőségeket nyitott előttünk is, ennek is köszönhetően például közkinccsé tehettük az E-learning felületünk ismeretanyagát. És jó volt látni, hogy talán az Iglói Év példáját is követve, a Magyar Testnevelési Egyetem Támogató Köre Alapítvány gondozásában Török Ferenc könyvet írt két egykori futólegendáról, Béres Ernőről és Szabó Miklósról. Ez is egyfajta visszajelzés volt, hogy mások is követik a példánkat, az hogy a Szalma László által elnökölt alapítvány is hozzánk hasonlóan gondolkodik a múlt értékeinek megőrzéséről.
– Iglói Mihály után van már jelölt a következő évre?
Sok jelölt van, de a választást illetően nem könnyű a helyzetünk, mert sok-sok edző géniusz dolgozott és dolgozik jelenleg is a magyar a magyar sportsikerekért. Az elmúlt három évben láttuk és tapasztaltuk, mennyire igényesek a magyar edzők, megvan bennük a törekvés arra, hogy a világ legjobbjai legyenek. A Testnevelési Egyetemnek köszönhetően pedig az edzőképzés területén is kezd helyreállni a rend, aminek a segítségével talán újra elérhetőek lesznek a régi sikerek. Az edzői évnek az a fő üzenete, hogy mi nemcsak látjuk, de meg is becsüljük a teljesítményt.
(MET / Vincze Szabolcs)
