Több mint 100 éve, 1912-ben mutatta be Kuncze Géza a Münchenben megismert kosárlabdázást, az őket kiküldő tanügyi elöljáróknak. Kuncze Géza életének meghatározó élményévé vált ez a találkozás, az ismeretlen játékkal. Szervezte a bemutatókat, harcolt a mindig és mindenütt jelenlévő huhogókkal.
Győzött. A kosárlabdázás rohamosan terjedt az iskolákban. Klebersberg Kuno felismervén az új sportban rejlő lehetőségeket, lelkesen azt nyilatkozta:”legyen az egyetemes magyar diáktársadalom nemzetnevelő eszköze a kosárlabdázás!”
Trianon után a tragédiából ocsúdó állami vezetés Európában és talán a világon elsők között megalkotta az úgynevezett LIII. Testnevelési és sporttörvényt.
1. § A testnevelésnek az a feladata, hogy az egyének testi épségének és egészségének megóvása, lelki és testi erejének, ellenálló képességének, ügyességének és munkabírásának kifejlesztése által megjavítsa a közegészség állapotát, gyarapítsa a nemzet munkaerejét.
- § Evégre az állam
- mindennemű iskolában gondoskodik mindkét nembeli tanulóifjúság rendszeres testneveléséről, a főiskolák körében pedig ezt minden hallgató számára lehetővé teszi;
- szervezi az iskolát elhagyó ifjúság testnevelését oly módon, hogy ebben 21-ik életévének betöltéséig a nemzetnek minden férfitagja kötelezően résztvegyen;
- támogatja azokat a társadalmi alakulatokat, melyek testneveléssel komolyan foglalkoznak s működésük nemzeti irányával a támogatást megérdemlik.
Mintegy 100 éve íródott. Hatása fantasztikus volt. Hazánkat a világ élvonalába repítette. Sportnemzet, nagyhatalom lettünk. Testnevelési Főiskolánk ontotta a tehetséges szakembereket. Bizonyos sportágakban Európa számos országában, ott dolgozó edzőink versenyzői, csapatai egymás ellen versengtek. Iglói Mihály (Náci bácsi), a közép- és hosszútávfutást magyar sikersporttá varázsló edző, az 1956-os forradalom után menekültként, Amerikát is megtanította futni, az erdélyi Károlyi Béla és felesége pedig tornászni.
Nézzünk körül ma! Szánalmas angolsággal, sűrűn okézó edzők bökdösik tábláikat, közömbös, kedvetlen, különböző bőrszínű vendégmunkások unatkoznak körülöttük. Ez egy kosaras Time out. Fociban sem lehet más a helyzet. Böde Dani töredelmesen bevallotta, hogy nagyon szimpatikus az edzője, de nem érti, amit mond. Nem tudom a különböző csapatsportágak szabályait, de például a Kisvárda FC NB1-es névsorát lapozva, ijedten láttam, hogy a 25-ös keretükből csupán 5 a magyar. A Győri Audi ETO kézilabdázóinak 20-as keretéből 8 magyart mazsoláztam ki, ebben benne vannak a pályára még nem lépő fiatalok is. Mulatságos, amikor a kosárlabda Magyar Kupa döntőjében nyolc fekete feszül egymásnak.
Hiába jutott a Sopron a FinalFour-ba, nem tudok örülni a sikereiknek, hiszen az egy Fegyvernekin kívül nem találok magyar játékost a pályán. Mi értelme van mindennek? Mondják: de hát már a római birodalomban is kitalálták, hogy cirkusz kell a népnek a kenyér mellé.
Felteszem: egyetértek. Vegyük a versenysportot cirkusznak, de akkor legyen magyar cirkusz!
A bőkezű támogatással felnevelt magyar „légtornászaink” szórakoztassák a közönséget! Ne becsüljék le a lokálpatriotizmust! Nagy erő az. Meg lehet tölteni a stadionokat a sajátjaiknak szurkoló patriotistákkal is. (Közben a magyar labdarúgó válogatott 2:1-re legyőzte Horvátországot. )
Személyes élményem a zalaegerszegi 3500 néző a mérkőzéseinken. A Népstadionban is összejött több tízezer ember a budapesti rangadókra. Nem szabad lebecsülni a közönséget! Szerintem szívesebben szurkol a sajátjainak, mint harmadvonalbeli légiósoknak. Kosárlabdázó fiatalok hagyják abba a játékot érettségi után, egyetemistaként, mert számukra csak a cserepadon van hely.
Mindez gondolom megfontolandó.
Most pedig vissza a száz évvel ezelőtti, a pénz hatalmát megelőző tiszta sporthoz! Mit tartalmazott az1921.-i LIII.törvény? Mit mondott ez idő tájt Klebersberg Kuno? Ez most is érvényes. Minden sportra, az úgynevezett látványsportágakra is.
A 30. évéhez közelítő profi, mindig jobb lesz, az adott pillanatban, a tehetséges 20 év alatti, csapatba kerülésért küzdő játékosnál. A fiatalok beépítése, a mindenkori magyar válogatott létérdeke. Az NBI-es bajnokság zömében külföldi edzőitől ezt nem várhatjuk el. Nekik pillanatnyi eredmény kell.
Roberto Iniquez, a Sopron spanyol edzője, ezt leplezetlenül az arcunkba… (vágta) a tavalyi FinalFour ezüstérme után: „Ez nem a magyar kosárlabdázás, hanem a Sopron sikere volt.”
Igaza van. Letöröljük.
(ifj. Gyímesi János)
