A Milan 15 millió eurót adna Ronaldinhóért – sajtóértesülés

he_ronaldinho.jpg

Olasz lapértesülések szerint az AC Milan kész 15 millió eurót is adni Ronaldinhóért, az FC Barcelona világbajnok brazil labdarúgójáért.

Az itáliai lapok úgy tudják, Adriano Galliani, a milánói klub alelnöke megemelte korábbi 10 millió eurós ajánlatát és akár 15 milliót is megadna az aranylabdás futballistáért. Eközben a katalánok 25 millió eurón tartják Ronaldinho vételárát.
   
Kedd délután a goal.com című honlap értesülései szerint Joan Laporta, a katalánok elnöke, valamint Adriano Galliani, a piros-feketék első embere egy barcelonai étteremben adta áldását a végül húszmillió eurós vételárra.
   
Bár Manchester City hétfőn bejelentette, hogy 32 millió eurót is fizetne a brazil kiválóságért, a La Gazzetta dello Sport szerint Ronaldinho a Milanhoz szeretne menni, a Corriere dello Sport pedig úgy tudja, a játékos hétfőn már igent is mondott az olasz klubnak.
   
Ronaldinho eladása azután került szóba Barcelonában, hogy a 28 esztendős aranylabdás elég gyenge idényt hagyott maga mögött: legutóbb március 9-én játszott tétmérkőzést, a brazil válogatottban pedig tavaly november óta nem szerepelt, bár ennek ellenére a közelmúltban meghívót kapott a pekingi olimpián részt vevő ötkarikás együttesbe.
   
A katalán klubnál hétfőn három napot adtak arra, hogy eldőljön a brazil futballzseni jövője.

MTI