A Milan a nyolcadik, az Inter a hetedik Szuperkupájára pályázik

6 év, 3 hét és 5 nap után, azaz pontosan 2217 napot követően újra pályára lép a Milan az Olasz szuperkupában. A piros-feketék a városi rivális Interrel mérkőznek meg, íme az összecsapás beharangozója.

Az Olasz szuperkupa fennállásának 35. kiírását rendezik meg január 18-án, szerdán az olasz bajnoki címvédő Milan és az Olasz kupa-győztes Inter részvételével. Szaúd-Arábia harmadik alkalommal ad otthont a Szuperkupa döntőnek, ezúttal a 68 ezer néző befogadására alkalmas rijádi King Fahd Stadionban.

A Milan bajnoki címvédő jogcímén vesz részt a Szuperkupán, miután az előző idényben 38 forduló alatt 86 pontot szerzett és a városi rivális Intert két ponttal megelőzve elhódította a történetének 19. Scudettóját. A mérleg 26 győzelem, 8 döntetlen és 4 vereség volt, továbbá 69 rúgott gól és 31 kapott gól.

A csapat legutóbb a 2018-as kiírásban szerepelt, akkor Dzsiddában 1-0-s Juventus-siker született Cristiano Ronaldo góljával. Az akkori csapatból Davide Calabria és Tiemoué Bakayoko személyében két játékos tagja a jelenlegi Milannak.

A legutóbbi győzelem 2016-ban volt a Szuperkupán, akkor Dohában sikerült legyőzni a Juventust, méghozzá 1-1-es rendes játékidőt követően tizenegyespárbajban. A torinói alakulat Giorgio Chiellini találatával szerzett vezetést, majd nem sokkal később Giacomo Bonaventura egyenlített. Mivel a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született döntés, így tizenegyesek következtek és a Rossoneri 4-3-ra megnyerte a büntetőpárbajt.

A piros-feketék a történetük nyolcadik sikerére pályáznak az Olasz szuperkupában, ugyanis 1988-ban, 1992-ben, 1993-ban, 1994-ben, 2004-ben, 2011-ben és 2016-ban tudtak győzedelmeskedni. Emellett négy vesztett döntő szerepel a csapat neve mellett 1996-ból, 1999-ből, 2003-ból és 2018-ból.

Az Inter azáltal harcolta ki a részvételt, hogy az előző idényben megnyerte az Olasz kupát. A nyolcaddöntőben az Empolit búcsúztatták hosszabbítás után 3-2-vel, majd a negyeddöntőben a Roma ellen győztek 2-0-ra. Az elődöntőben a Milan volt az ellenfél és Nerazzurri oda- és visszavágós rendszerben az első meccsen 0-0-s döntetlen után a második meccset 3-0-ra megnyerte. Végül a döntőben a Juventust sikerült legyőzni hosszabbításban 4-2-re.

Simone Inzaghi együttese legutóbb 1 évvel ezelőtt vett részt a Szuperkupában és elhódította a trófeát, miután a döntőben 1-1-es rendes játékidő után 2-1-es sikert aratott a Juventus ellen, köszönhetően Lautaro Martinez és Alexis Sánchez góljának.

Az Inter a hetedik Szuperkupa-elsőségére pályázik, ugyanis eddig 1989-ben, 2005-ben, 2006-ban, 2008-ban, 2010-ben és 2021-ben tudott nyerni. Ezzel szemben a milánói riválisához hasonlóan szintén négy alkalommal veszített: 2000-ben, 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben.

Érdekesség, hogy a két csapat 2011 augusztusában már találkozott egymással az Olasz szuperkupa döntőben, akkor a Serie A-címvédő Milan 2-1-re győzedelmeskedett a városi rivális ellen Pekingben. A 22. percben Wesley Sneijder révén kerültek előnybe a kék-feketék, azonban a második játékrészben előbb Zlatan Ibrahimovic egyenlített, majd Kevin-Prince Boateng megszerezte a győzelmet érő találatot.

MILAN – INTER
Időpont: 2023.01.18. 20:00
Helyszín: King Fahd Stadion, Rijád
Játékvezető: Fabio Maresca
TV: Sport 2

Fabio Maresca vezeti a szerdai Inter elleni Szuperkupa döntőt. A 41 esztendős játékvezető összesen 12 Milan-meccsen fújta a sípot, a mérleg 6 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség. Legutóbb augusztusban vezetett meccset a Rossonerinek, akkor 1-1-es döntetlen született az Atalanta ellen. A VAR-szobában Di Paolo fog helyet foglalni.

Játékvezető: Maresca
Partjelzők: Alassio, Baccini
Negyedik bíró: Chiffi
VAR: Di Paolo
AVAR: Abisso

VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-2-3-1):

Tatarusanu
Calabria, Kjaer, Tomori, Theo
Bennacer, Tonali
Saelemaekers, Brahim, Leao
Giroud

Sérültek: Maignan, Florenzi, Ballo-Touré, Ibrahimovic, Krunic

INTER (3-5-2):

Onana
Skriniar, Acerbi, Bastoni
Barella, Calhanoglu
Darmian, Mkhitaryan, Dimarco
Dzeko, Lautaro

Sérültek: Handanovic, Brozovic

EGYMÁS ELLENI MÉRLEG:

A Derby della Madonninák történetében a két együttes összesen 244 alkalommal játszott egymás ellen, a Milan mérlege 87 győzelem, 70 döntetlen és 87 vereség, valamint 341 rúgott gól és 333 kapott gól.

M GY D V
Hazai pályán 124 47 34 43
Idegenben 120 40 36 44
Összesen 244 87 70 87

LEGUTÓBBI ÖSSZECSAPÁSOK:

A Milan és az Inter legutóbb 2022 szeptemberében csapott össze, akkor a San Siróban 3-2-es Rossoneri-győzelem született, köszönhetően Rafael Leao duplájának és Olivier Giroud találatának, míg a vendégek részéről Marcelo Brozovic és Edin Dzeko talált a kapuba.

IDŐPONT MÉRKŐZÉS
2022.09.03. Milan-Inter 3-2
2022.04.19. Inter-Milan 3-0
2022.03.01. Milan-Inter 0-0
2022.02.05. Inter-Milan 1-2
2021.11.07. Milan-Inter 1-1
2021.02.21. Milan-Inter 0-3
2021.01.26. Inter-Milan 2-1
2020.10.17. Inter-Milan 1-2
2020.02.09. Inter-Milan 4-2

LEGTÖBB DERBIN PÁLYÁRA LÉPŐK:

Paolo Maldini vezeti az örökranglistát. A Milan korábbi legendás, világklasszis hátvédje összesen 56 mérkőzésen vett részt a Derby della Madonninák történetében.

# JÁTÉKOS MECCS
1. P. Maldini 56
2. J. Zanetti 47
3. G. Bergomi 44
4. A. Costacurta 43
5. G. Rivera 42
6. G. Meazza 40
S. Mazzola 40
G. Facchetti 40
9. F. Baresi 39
10. M. Tassotti 35

LEGEREDMÉNYESEBB JÁTÉKOSOK A DERBIKEN:

Andriy Shevchenko nevéhez fűződik a legtöbb gól a milánói derbiken. A korábbi Aranylabdás ukrán csatár 14 alkalommal talált be, így megelőzi Giuseppe Meazzát (13 gól), Gunnar Nordahlt és Nyers Istvánt (11-11 gól) is.

# JÁTÉKOS GÓL
1. A. Shevchenko 14
2. G. Meazza 13
3. G. Nordahl 11
I. Nyers 11
5. Z. Ibrahimovic 10
E. Candani 10
7. J. Altafini 7
A. Altobelli 7
R. Boninsegna 7
B. Lorenzi 7
L. Van Hege 7

MEGNYERT TRÓFEÁK:

A futballtörténelem során a Milan összesen 49 trófeát hódított el, többek között 19 Scudettót, 5 Olasz kupát, 7 Olasz szuperkupát, 7 BEK/BL-serleget és 5 Európai szuperkupát. Ezzel szemben a városi rivális Inter 42 trófeát emelhetett a magasba: 19 Scudettót, 8 Olasz kupát, 6 Olasz szuperkupát, 3 BEK/BL-serleget és 3 UEFA-kupát.

MILAN INTER
Scudetto 19 19
Olasz kupa 5 8
Olasz szuperkupa 7 6
HAZAI POROND 31 33
BEK/BL 7 3
E. Szuperkupa 5 0
KEK 2 0
UEFA kupa 0 3
Világkupa 3 2
Klub VB 1 1
NEMZETKÖZI POROND 18 9
ÖSSZESEN 49 42

ESÉLYEK, ODDSOK:

H D V
2,75 3,30 2,55

Az összecsapás szerdán magyar idő szerint 20:00-kor kezdődik a King Fahd Stadionban, Rijádban és a mérkőzést a Sport 2 élőben közvetíti. Forza Milan!