A Milan ismét a Sportdöntőbírósághoz fordul

A Milan a hivatalos honlapján jelentette be, hogy másodszor is fellebbezést nyújt be a Sportdöntőbírósághoz (CAS).

Mint arról nemrég beszámoltunk, az UEFA újratárgyalta a Milan ügyét és a határozat alapján a klub nem kapja meg a 2018/19-es idény Európa Liga-szerepléséből származó 12 millió eurós bevételét. A szövetség további szankciókkal sújtotta a Milant, így a következő két szezonban 21 játékost lehet nevezni a nemzetközi porondra. Emellett a klubnak 2021 nyaráig eleget kell tennie a szabályoknak és egyensúlyt kell teremteni a költségvetésben.

Az Elliott Management ügyvédei az utóbbi időben mérlegelték a fellebbezés lehetőségét és ennek megfelelően a Milan bejelentette, hogy újra fellebbez a döntés ellen.

“A Milan csalódottan tudomásul vette az UEFA bizottságának döntését és bejelenti, hogy fellebbez a döntés ellen a lausanne-i Sportdöntőbíróságnál.” – olvasható a közlemény a Milan hivatalos honlapján.

A piros-feketék fél évvel ezelőtt már sikerrel jártak a CAS-nál, ugyanis visszavonták a Milan kizárását a nemzetközi porondról és elrendelték az ügy újratárgyalását annak érdekében, hogy az UEFA a szabályszegés mértékének megfelelő szankciót hozzon.

The post A Milan ismét a Sportdöntőbírósághoz fordul appeared first on AC Milan Club Budapest.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.