A Milan nem vesz részt az Európa Ligában

A Milan és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megállapodása értelmében a klub nem vesz részt az Európa Liga 2019/2020-as kiírásában. A döntést jóváhagyta a nemzetközi Sportdöntőbíróság.

Egy hónappal ezelőtt ért véget a szezon és a Milan egészen az utolsó fordulóig harcban volt a Bajnokok Ligája-indulásért. A csapat végül az ötödik helyen végzett 1 ponttal lemaradva a harmadik Atalantától és a negyedik Intertől, így kiharcolta az Európa Liga-indulást. Nemrég olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a klub ügyvédjei egy kompromisszumról tárgyalnak az UEFA-val.

Immáron hivatalos, hogy a Milan nem szerepel az EL-ben a következő szezonban.

Pénteken délben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) bejelentette, hogy a Milan és az UEFA megállapodott egymással, amelynek következtében a piros-feketéket kizárták az Európa Liga 2019/2020-as idényéből a Pénzügyi Fair Play megsértése miatt. A klub két periódusban – a 2015-2016-2017-es és a 2016-2017-2018-as hároméves vizsgált időszakban – sem felelt meg az előírásoknak.

A CAS bejelentette, hogy a Milan által 2018 novemberében és 2019 áprilisában benyújtott fellebbezésről hozott ítélet hatályát veszti. Továbbá a Sportdöntőbíróság felkérte a Klubok Pénzügyi Kontrollját Végző Testületet (CFCB – az UEFA testülete) egy határozat kiadására, amelyben elismerik az eljárás eredményét és megszüntetik a Milannal szemben indított vizsgálatot a 2016-2017-2018-as időszakra vonatkozóan.

A döntés következtében a Roma az Európa Liga csoportkörébe került, így nem kell selejtezőt játszania és a hetedik helyezett Torino fog indulni a selejtezőben.

Forrás: www.acmilan.hu – RSS