A múlt hét a Debrecen hete volt

image

A 29. héten az európai labdarúgó kupák – Bajnokok Ligája és az Európa Liga – selejtezőinek visszavágóin izgulhattunk (három magyar csapat is érdekelt volt), illetve azokra (is) fogadhattunk.

Izgultunk is (Debrecen), örültünk is (Debrecen, Győr), bosszankodtunk is (Vidi), és fogadtunk is. Nem kevesen és nem keveset nyerve!

A legnépszerűbb események legnépszerűbbje – minden kombinációt figyelembe véve – a Debrecen lett. Közel 80 ezren tettek tétet, 40 millió összértékben a Lokira. A második legtöbb fogadást, 53 ezret, a Debrecen soros ellenfelére, a Baselre kötötték, a Zürich elleni svájci rangadó „örömére”. Dobogós lett még egy orosz páros: a Krilja Szovjetov Szamara – CSZKA Moszkva találkozóra húszmilliót reszkírozott a 45 ezernél s több fogadó.

A legtöbb kifizetett nyeremény is a hajdúságiakhoz kötődik. Azzal, hogy győztek és túljutottak az észt Levadia Tallinnon, 35 millió forinttal „premizálták” a fogadókat.
  
A legváratlanabb eredmények egyike a sztárcsapat Manchester United veresége a Kansas City ellenében. Tízezerből alig háromszázan „merték” ezt megfogadni, de merészségük majd’ kilencszeres szorzóval gyarapította tétjüket. A Salzburg BL selejtezőn kapott ki a „kies” Feröer-szigeteken a HB Torshavn-tól, 11 689-ból 953 fogadó gyönyörűségére, akik tízszeres szorzóval zsebelhették be nyereményüket. A holland U19-es válogatott (hogy az osztrákoknak is jusson az örömből) otthon botlott (0 -1) Ausztria fiataljai ellenében; 317-en 7, 85-ös odds-szal nyertek – igaz, 16 713-ból.

A magyar érdekeltségű események közül a három selejtezőre Debrecen – Levadia Tallinn, Győr – Atyrau, Maribor – Videoton fogadtak a legtöbben, s többségük nyert is, hiszen a Loki és az ETO győzött, s továbbment, míg a Vidi – dacára a fogadkozásoknak – megbukott. A fogadók zöme – nem! Lékó Péter két partit veszített, egyet nyert Dortmundban – s ezzel nem lopta be magát a tippmixen ráfogadók többségének szívébe.
 
A hét országos legjobbja egy zalaegerszegi fogadó lett, aki mindössze 200 forintra, de négy vakmerő tippel nyert 204 ezer forintot.
CSZKA Moszkva – Szpartak Nalcsik   V
*(0-1) Sahtar Doneck – Zorya Luganszk  D
Rapid Wien – Wiener Neustadt   V
Teplice – Pribram     V

XLsport –
Forrás:  Farkas Adrienne