A negyeddöntőkig jutott el András Csaba – WTT Feeder Otocec

A szlovén WTT Feeder mai napján egyedül András Csaba maradt versenyben, aki a negyeddöntőig menetelt egyesben és párosban.

A mai első mérkőzésen az a koreai Kim Gaon volt András Csaba ellenfele, aki korábban három játszmában búcsúztatta az első helyen kiemelt román Eduard Ionescut. Ezt a mérkőzést is a fiatalabb koreai kezdte jobban, aki az első és harmadik játszmát is nehezen – 13:11-re – tudta maga javára billenteni. Csabi a győztes szettekben nem hagyott nyitott kérdéseket a végjátékot követően, háromszor is könnyedén húzta be a játszmákat.

A folytatásban azzal a Mattias Karlssonnal találkozott, aki a 2019-es budapesti VB-n második helyen zárt. Sajnos magyar szempontból a svéd klasszis megállíthatatlannak bizonyult, így a negyeddöntő jelentette a végállomást András Csabának.

Párosban kicsin múlott a bravúrgyőzelem, végül a franciák érvényesíteni tudták a papírforma végeredményt.

Folytatás Varasdon, ahol három versenyzőért szoríthatunk csütörtöktől.

WTT Feeder – Otocec

Férfi egyes főtábla – 1. forduló (R64)

Szántosi – Valuch (szlovák) (9, 2, 1)

Férfi egyes főtábla – 2. forduló (R32)

András – Hribar (szlovén) 3:1 (3, 10, -8, 6)

Szántosi – Jarvis (angol) 2:3 (-6, 9, 8, -7, -8)

Férfi egyes főtábla – 3. forduló (R16)

András – Kim (koreai) 3:2 (-11, 2, -11, 6, 7)

Férfi egyes főtábla – negyeddöntő (R8)

András – Karlsson (svéd) 0:3 (-9, -11, -7)

Férfi egyes selejtező csoport

Szántosi – Dutta (indiai) 3:0 (6, 5, 5)

Szántosi – Podobnik (szlovén) 3:1 (9, -6, 7, 5)

Férfi páros – 1. forduló (R16)

András/Ban (horvát) – Kolodziejczyk/Rzihauschek (osztrák) 3:0 (11, 6, 8)

Férfi páros – negyeddöntő (R8)

András/Ban (horvát) – De Nodrest/Rolland (francia) 2:3 (-7, 9, -5, 7, -7)