A német bajnokságban folytathatja a Manchester City eddig csak kölcsönben játszó védője – sajtóhír

Angol sajtóhírek szerint az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City eddig csak kölcsönben játszó védője a német élvonalban (Bundesliga) folytathatja. 

 (Photo by Ion Alcoba Beitia/Getty Images)

A The Athletic információi szerint a Borussia Dortmund előrehaladott tárgyalásokat folytat a Manchester Cityvel védője, Yan Couto szerződtetéséről. Az üzlet várhatóan a következő napokban válhat hivatalossá.

A 22 éves brazil válogatott játékost 30 millió euróra értékeli a City, de várhatóan ennél alacsonyabb áron is létrejöhet a megállapodás. Ha minden a tervek szerint alakul, a jobbhátvéd várhatóan Dortmundba utazik, hogy véglegesítse az átigazolást és aláírja a szerződését.

Couto 2020-ban a brazil Coritibától érkezett a Cityhez ötéves szerződéssel, de az azt követő négy szezon mindegyikét kölcsönben töltötte. A jobbhátvéd három szezont, ebből az utóbbi kettőt is a Gironánál töltötte – amely a City Football Grouphoz tartozik -, a 2021/22-es szezonban pedig a portugál Bragánál játszott.

Couto még soha nem lépett pályára a City első csapatában, és egyetlen alkalommal szerepelt a keretben is, amikor 2021-ben a Leicester City elleni Community Shield-vereség alkalmával csak a kispadon kapott helyet.

A védő négyszer szerepelt a brazil válogatottban, és bár a nyári Copa Americára is bekerült a nemzeti csapatba, a tornán nem lépett pályára.

fociclub

A A német bajnokságban folytathatja a Manchester City eddig csak kölcsönben játszó védője – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.