A német másodosztály újonca venné kölcsön a magyar támadót – sajtóhír

Nemzetközi sajtóértesülések szerint könnyen elképzelhető, hogy még ebben az átigazolási időszakban másik csapathoz kerülhet a HSV magyar játékosa…

(Photo by Marcus Brandt/picture alliance via Getty Images)

Sacha Tavolieri információi szerint a német másodosztályba (2. Bundesliga) frissen feljutó Preussen Münster szívesen kölcsönvenné Németh András játékjogát a Hamburger SV-től.

A 21 éves csatár 2022 januárjában került a nagymúltú csapathoz, Németh azonban mindvégig csak kiegészítő szerepet töltött be az együttesnél. A fiatal támadó a 2022-2023-as szezon második felében 11 bajnokin kétszer is eredményes volt, azonban az elmúlt idényben egyszer sem talált be 28 pályára lépés alatt, melyek során összesen 566 percet töltött a pályán.

A korábban éveken át Belgiumban játszó fiatal támadó 2022 novemberében Luxemburg ellen góllal debütált a magyar válogatottban, ahol mostanáig négy fellépést jegyzett, de az utóbbi időben klubjában való mellőzése miatt Marco Rossi sem számolt vele a nemzeti csapat keretében.

A forrás korábbi információi szerint belga élvonalbeli Cercle Brugge ugyancsak érdeklődik a több játéklehetőségre vágyó támadó megszerzése iránt.

fociclub

A A német másodosztály újonca venné kölcsön a magyar támadót – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.