Rendhagyó módon kezdődött az új esztendő a Varjú Vilmos Olimpiai Baráti Kör számára. A négy esztendeje működő klub életében ugyanis még egyszer sem fordult elő, hogy a Nemzet Sportolói közül fogadott volna vendéget.
A kerületi sportbarátok meghívására január 12-én az a Balczó András látogatott a Kertvárosba, akit még ma is a magyar öttusasport legnagyobb egyéniségének tartanak.
– 35 éve hívnak már meg hasonló közösségekbe. Eddig körülbelül 2500-2600 előadást tartottam. A nagy szám egy rólam készített filmnek is köszönhető, hisz Kósa Ferenc „Küldetés” című riportfilmjének bemutatóját követően a rendezővel közösen rengeteg ankéton szerepeltünk. A film 1976-ban készült, akkor, amikor még nem lehetett nyíltan kritizálni a rendszert. A Küldetést is csak három hétig vetítették, utána levették a mozik műsoráról.
Balczó András nem csak egy sportember, aki gazdag, másokkal megosztható pályafutással rendelkezik, hanem egy olyan rutinos előadó, akinek a sporton kívül is bőven akad mondanivalója. Lelkipásztor édesapját követve az előadásaival nem csak élményt nyújt, hanem tanítja is az aktuális hallgatóságot. Így volt ez a Corvin Művelődési Ház Harmónia termében megrendezett klubesten is, ahol a „nemzet Bandikája” a sporton kívül, a hazához, a politikához, a családhoz és az Istenhez való kapcsolatáról is sokat mesélt.
Balczó András 1938-ban született Kondoroson, és a tehetséges fiatal sportoló tizenhét éves korában került a fővárosba, és lett a Csepel SC öttusázója. Két évvel később már országos bajnok, 1959-ben pedig világbajnoki második helyezett volt.
– Mindig az a cél lebegett előttem, hogy egyszer világbajnok legyek. Utólag már tudom, hogy, amit Isten előre eltervezett, ahhoz minden kelléket meg is adott. en látszólag véletleneknek köszönhetően lettem öttusázó, hisz mozgást kedvelő emberként úsztam, futottam, egy barátom révén pedig a lovakkal is megbarátkoztam. Innen már csak egy, illetve két lépés volt a pentatlon, hisz már csak vívni és lőni kellett megtanulni.
Balczó Bandi összesen tízszer nyert világbajnoki címet, ötször csapatban, ötször pedig egyéniben szerzett elsőséget.
– Hiába nyertem öt egyéni világbajnoki címet, azt a boldogságot és megnyugvást, amit fiatalon egy vébéaranytól reméltem, az ötödik elsőség után sem éreztem. Aztán szép lassan rájöttem, az embernek nem a sikerre, hanem leginkább békességre van szüksége.
Balczó békességéhez azonban még hiányzott az olimpiai aranyérem. Csapatban ugyan már 1960-ban, Rómában és 68-ban, Mexikóvárosban is a dobogó tetejére állhatott, de az egyéni elsőség még hiányzott a lelki üdvösségéhez. 1972-ben, Münchenben azonban sikerült feltennie a koronát a pályafutására.
Három alkalommal, 1966-ban, 1969-ben és 1970-ben az év sportolójának választották.
Aktív pályafutása után Balczó András részt vett volna a magyar öttusasportban is (ehhez minden edzői papírja megvolt), azonban a Kádár-rendszer sportvezetése nem tartott rá igényt. Elmondása szerint tíz évig várt szeretett sportága hívó szavára, ám 1983-ban úgy döntött, hogy a magyar öttusasportban semmilyen szerepet nem vállal többé. Azóta szellemi szabadfoglalkozású, Magyarországon és külföldön tart előadásokat a sportról, a hazáról és Istenről. Balczó Andrást 2004-ben a nemzet sportolójának választották.
– A mai világban az ország nem győzhet, de az egyes ember igen. Össztársadalmi felemelkedésben nem reménykedhetünk, de az egyes emberében igen. A lényeg az legyen, hogy a győztes egyének minél több embert emeljenek magukkal, mert az a nemzeten is segíthet – zárta kertvárosi előadását a 12 gyermekes családapa.
