A norvégok visszavágtak a magyar lányoknak kézilabdában

Kezilabda1.jpgA hétközi, szombathelyi mérkőzés után ezúttal Norvégiában játszott felkészülési mérkőzést a Németh András irányította magyar női kézilabda-válogatott, amely az első félidő hajrájában még vezetett is a kontinensbajnok otthonában, ám a végjátékban elfáradt.

Ekkorra már erőtlenné vált a támadó-, rendezetlenné a védőjátékunk, így a házigazdák hatgólos győzelmet arattak.
Mindkét oldalon fiatalok kaptak nemzetközi rutinszerzési lehetőséget, hiszen a mieink közül legalább két, a hazaiaktól egy komplett kezdősor hiányzott.
Kihagyott magyar támadással indult a találkozó, de egy labdaszerzés után Hornyák lőtt gólt, megszereztük a vezetést.

Nem sokkal később a győri játékos másodszor is betalált, ám a tarthatatlan norvég balszélső, Herrem góljaival átvették a vezetést a vendéglátók.
Védekezésben fegyelmezetten zártunk, elől azonban kiütközött az összeszokatlanság, amely sokszor tanácstalanságba csapott. Feltűnő volt a válogatott szinten rutinosnak számító Szűcs sok hibája: két erőtlen átlövés után hetest hibázott, technikai hibák sorát vétette.
Ötgólos (8-3) norvég vezetésnél Németh kapitány időt kért: támadásban több mozgást és bátrabb befejezést kért játékosaitól. Ezen kívül jöttek a cserék és ez kifejezetten jót tett csapatunknak.

Orbán, Tomori és Juhász vezérletével 10-4-re nyertük a mérkőzés következő periódusát, át is vettük a vezetést (13-12, már ide), ám ezzel meg is elégedtünk, a félidőben hárommal mentek a hazaiak.
A második félidőben tartotta előnyét a norvég együttes, de ismét nyílttá tudtuk tenni a mérkőzést.
Ekkor azonban a fáradtság jeleit kezdtek kiütközni fiatal csapatunkon. Kezdésként Orbán hetesét fogta két kézzel(!) a gólvonalon maradt Pedersen, majd átlövéseinek maradtak ki sorra: Szrnka, Szűcs, Tomori és Hornyák is rontott.

Védekezésben viszont már nem tudtunk visszarendeződni, gyakran leindítottak minket.
A hajrában Csáki ügyes szélsőgóljaival csempészett vissza némi reményt a mérkőzésbe, ám hiába játszottuk rá a figurákat, a végére már kiismerték, ő pedig nem tudott váltani, többször hibázott.
A vége közte hat lett, Szombathelyen egy másik összeállítású magyar együttes öt góllal győzött.

Eredmény:
NORVÉGIA – MAGYARORSZÁG 30–24 (15–13) Forde, 3000 néző.
NORVÉGIA: BECK – Harsaker 2, RIEGELHUTH 6 (3), Snorroeggen 2, Lybekk, JOHANSEN H. 3, HERREM 7 Csere: Pedersen, Lunde Caprine (kapusok), Breivang, Frafjord 2, Lunde Kr. 3, Johansen K. 2, Sulland 1, Rokne 1, Nostvold 1 MAGYARORSZÁG: Herr O. – Bódi 2, HORNYÁK 3, Szucsánszki, Temes 2, Szűcs G., Juhász G.2 Csere: Triffa (kapus), Sopronyi 1, Tomori 3, ORBÁN 5 (4), Szamoránsky P. 1, Vincze 1, Szrnka 1, Csáki 3
Kiállítások: 2, ill. 10 perc  Hétméteresek: 3/3, ill. 6/4 (www.mob.hu)

XLsport