A PL-ben köthet ki a hamburgi csodacsapat fiatal edzője – sajtóhír

Szigetországi sajtóinformációk szerint a Bundesligába frissen feljutó St. Pauli edzőjét a Premier League-ben nevezhetik ki…

(Photo by Stuart Franklin/Getty Images)

A Sky Sport információi szerint a Roberto De Zerbi távozása után új edzőt kereső Brighton & Hove Albion arra készül, hogy a St. Paulit a Bundesligába feljuttató fiatal német trénert, Fabian Hürzelert nevezze ki a csapat új edzőjének.

A 31 éves tréner nem futott be jelentősebb játékos-karriert, hiszen a Bayern München utánpótlásából indulva csak a bajorok második csapatáig jutott. Később a Hoffenheimnél és az 1860 Münchennél is csak a tartalékokat erősítette, valamint alacsonyabb osztályú csapatokban szerepelt, a Pipinsriednél játékosedző volt. Hürzelert 2022 decemberében mindössze 29 évesen nevezték ki a 2. Bundesligában kiesési gondokkal küzdő St. Pauli élére.

Irányításával a csapat biztosan maradt bent a második vonalban, miközben az edző megszerezte a Pro Licence-t. A 2023-2024-es idény végén pedig már bajnokként jutottak fel az első osztályba, ezzel a kisebbik hamburgi egyesület csaknem másfél évtized után tért vissza a Bundesligába.

Könnyen lehet azonban, hogy a tehetséges fiatal edző nem követi a St. Paulit az élvonalba, miután külföldön is felfigyeltek nagyszerű munkájára.

Amennyiben Hürzelert valóban kinevezik a Brightonnál, ő lenne a Premier League történetének legfiatalabb edzője.

fociclub

A A PL-ben köthet ki a hamburgi csodacsapat fiatal edzője – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.