A Pókember Moszkvában támadt

alainrobert.jpg

Alain Robert 20 perc alatt jutott fel 242 méter magas orosz felhőkarcolóra, melynek a tetején a rendőrség őrizetbe vette.

Alain Robert nem fér a bőrébe, folyamatosan mászókényszere van, de csak az extrém épületek vonzzák. Robert, akit csak a modernkori Pókembernek becéznek, most Moszkvában csapott le, szeptember 4-én.

A francia alpinista egy orosz felhőkarcolót vett célba. Kiszemelt helyszíne az épülő Moszkva City negyedben volt. A 242 méter magas épületre 20 perc alatt jutott fel, de a tetőn már várták a rendőrök, hogy illetéktelen mászása miatt sittre vágják.
 
Korábban ugyanis arról volt szó, hogy Robert vasárnap, Moszkva fennállásának 860. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek idején mászik a magas épületre, de végül nem kapta meg az ehhez szükséges engedélyt.
Ez persze őt cseppet sem zavarja, mászik ő a hatóságok beleegyezése nélkül is, és az sem érdekli, hogy utána egy-két napig zárka várja.

Eddig már 70 objektumot vett be

Az alpinista a feltalálója amúgy az úgynevezett builderingnek, vagyis az épületek megmászásának. Robert ugyanis hegymászó akart lenni, de 1982-ben lezuhant és összetörte magát, és napokig kómában volt.
Majd,1994-ben egy szponzor javaslatára egy dokumentumfilém forgatásának ürügyével megmászott egy chicagói felhőkarcolót, s azóta a világ minden táján eddig már több mint 70 magas épületet hódított meg, köztük természetesen a New York-i Empire State Buildinget, a párizsi Eiffel-tornyot, és például Japánban a Suzuki konszern központi épületét.

A Guinness Rekordok Könyvébe azzal került be, hogy nagyon sok országban őrizetbe vették, mivel mutatványait engedély nélkül adta elő.

www.extrem.hu