A tatabányai labdarúgás egyik legismertebb játékosa Csapó Károly, aki az 1978-as világbajnokságon gólt rúgott Argentína ellen, de az érte beígért Seiko órát csak három évvel később kapta meg. Ott őrzi a többi futballból származó ajándéktárgy mellett, az emlékeiről pedig a Nemzeti Sportnak mesélt a hetvenedik születésnapja alkalmából.
Csapó Károly
Magyarország szerzett pont nélkül, a csoportja utolsó helyezettjeként búcsúzott az 1978-as vb-től, pedig milyen szépen indult minden. Az első meccsen már a tizedik percben megszerezte a vezetést a magyar válogatott Csapó Károly góljával a házigazda és későbbi aranyérmes Argentína ellen, amiért a Tatabánya karmesterének beígértek egy drága Seiko órát a rendezők…
– A Seiko öt órát ajánlott fel azoknak, akik a leghamarabb gólt szereznek a vb-n – mesélte Csapó Károly az óra történetét a Nemzeti Sportnak. – Az Argentína ellen kettő egyre elveszített mérkőzésen a tizedik percben szereztem vezetést, benne voltam az első ötben. Többször szóba került, hogy nem kaptam meg (az órát – szerk.), Szepesi György, az MLSZ akkori elnöke is tudomást szerzett róla. Kapóra jött, hogy a nyolcvanegyes BEK-döntőt Palotai Károly vezette, akinek a cég felajánlott egy órát. Karcsi bácsi pedig megkérdezte Szepesi Györgyöt, elfogadhatja-e, azt a választ kapta, persze, de tegye szóvá az én jussomat is… Három év késéssel meg is kaptam, bent van a vitrinben, a svájciaktól kapott mellett, amelyet a Luzernben a nyolcvanegyes vb-selejtezőn kaptam. Minden kis ajándékot eltettem, van hőmérőm és az angoloktól kapott öngyújtóm is.”
Apropó, 1981. Abban az évben nemcsak az órájához jutott hozzá Csapó jókora késéssel, hanem
a Tatabánya játékosaként a Real Madrid kapuját is bevette.
Ma már hihetetlennek tűnik, de a Tatabánya akkor azzal a góllal 2-1-re legyőzte a híres spanyol klubot, a visszavágón azonban 1-0-ra kikapott, így végül kiesett az UEFA-kupa első fordulójában.
– Náluk Miguel Ángel, Vicente Del Bosque, José Antonio Camacho, Uli Stielikeis játszott, de a döntetlent legalább megérdemeltük volna – jegyezte meg Csapó, aki szerint erősen lejtett a pálya a Realnak. – A szállodában pirosas színű kulcskártyák voltak, edzőnk, Lakat Károly nem is mulasztotta el felmutatni az ír játékvezetőnek. Na, szóval nem szoktam megjegyezni a bírók nevét, de Patrick Mulhallé örökre belém égett.
Tizenkilencszer volt magyar válogatott, akkoriban vidéki klubból ez nagy dolog volt. Csapó Károly nem bánja, hogy nem szerződött a fővárosba a válogatott miatt.
– Utólag ezzel már nem érdemes foglalkozni, mi lett volna, ha – állapította meg. – Inkább azt nézzük meg, kik voltak a vetélytársaim a jobb oldali középpályás poszton! Nyilasi Tibor, de gyakran Fazekas László is onnan szervezte a játékot. Sohasem sértődtem meg, ha a kispadra kellett ülnöm, azon se, ha a lelátóra. Mondok egy példát: az 1982-es vébé előtt sérült voltam, de Mészöly Kálmán biztatott, ha formába lendülök, kivisz Spanyolországa. Salvador ellen a kispadon ültem. Nem azon kesergek, miért nem cserélt be, hanem azt mondom, korrekt volt, betartotta, amit ígért.
A profi szintű futballt 1990-ben hagyta abba, a visszavonulása után volt a Tatabánya edzője a kilencvenes évek elején, majd csapágy-értékesítéssel is foglalkozott. A futballtól azonban nem szakadt el.
– Nyugdíjas vagyok, de amikor Bozsik Péter azt mondta, hogy az ilyen „öregekre”, mint én is, szükség van, hogy istápolják a gyerekeket, visszatértem, a Tatabányai Alapítvány Sportkör elnöke vagyok. Nagyon sok srác került fel tőlünk a felnőttcsapatba, amelynek meccseire rendre kijárunk Szabó Györggyel és P. Nagy Lászlóval.
A teljes interjú a Nemzeti Sport oldalán olvasható.
(mno.hu)
Post Views: 21
