A Sampdoria ellen kezd a Milan, íme a menetrend

Szerda este a Lega Serie A elkészítette az olasz élvonalbeli-bajnokság 2021/2022-es szezonjának sorsolását, amely alapján a Milan a Sampdoria ellen rajtol az első fordulóban.

A Serie A új szezonja augusztus 22-én kezdődik és egészen 2022. május 22-ig tart. Az idény folyamán 5 alkalommal rendeznek hétközi fordulót, nevezetesen szeptember 22-én, október 27-én, december 1-én, december 22-én és január 6-án. A téli szünet a tervek szerint december 26-tól január 2-ig tart, valamint összesen öt alkalommal lesz válogatott szünet (szeptember, október, november, január, március).

Mint ismert, a Lega Serie A bejelentette, hogy a következő szezontól megváltozik a bajnokság menetrendje. Így a 20-tól a 38. fordulóig véletlenszerűen alakul a sorsolás és a mérkőzéseket nem az idény első felének (1-19. forduló) sorrendjében fogják lejátszani.

Szerdán megtartották a következő szezon sorsolását és a Milan az első játéknapon a Sampdoria otthonába látogat, majd következik a Cagliari és a Lazio elleni mérkőzés a 4. fordulóban rendezendő Juventus elleni idegenbeli rangadó előtt. Ez azt jelenti, hogy négy forduló alatt két rangadóval kezd a Rossoneri.

A milánói derbi novemberben a 12. fordulóban és februárban a 24. fordulóban lesz.

ÍME A MILAN TELJES MENETRENDJE:

# IDŐPONT MECCS
1. 08.22. Sampdoria-Milan
2. 08.29. Milan-Cagliari
3. 09.12. Milan-Lazio
4. 09.19. Juventus-Milan
5. 09.22. Milan-Venezia
6. 09.26. Spezia-Milan
7. 10.03. Atalanta-Milan
8. 10.17. Milan-Verona
9. 10.24. Bologna-Milan
10. 10.27. Milan-Torino
11. 10.31. Roma-Milan
12. 11.07. Milan-Inter
13. 11.21. Fiorentina-Milan
14. 11.28. Milan-Sassuolo
15. 12.01. Genoa-Milan
16. 12.05. Milan-Salernitana
17. 12.12. Udinese-Milan
18. 12.19. Milan-Napoli
19. 12.22. Empoli-Milan
20. 01.06. Milan-Roma
21. 01.09. Venezia-Milan
22. 01.16. Milan-Spezia
23. 01.23. Milan-Juventus
24. 02.06. Inter-Milan
25. 02.13. Milan-Sampdoria
26. 02.20. Salernitana-Milan
27. 02.27. Milan-Udinese
28. 03.06. Napoli-Milan
29. 03.13. Milan-Empoli
30. 03.20. Cagliari-Milan
31. 04.03. Milan-Bologna
32. 04.10. Torino-Milan
33. 04.16. Milan-Genoa
34. 04.24. Lazio-Milan
35. 05.01. Milan-Fiorentina
36. 05.08. Verona-Milan
37. 05.15. Milan-Atalanta
38. 05.22. Sassuolo-Milan

Az időpontok csak tájékoztató jellegűek és nem hivatalosak. A meccsnapot és a pontos kezdési időt később hozzák nyilvánosságra a szezon során.

A SERIE A TELJES MECCSNAPTÁRA: