Nem akarom bő lére ereszteni ezt a cikket, mert nem szeretek elfogultan írni. Mauricio Rua minden idők egyik legtehetségesebb MMA harcosa, szinte nem ismerek olyan fant, aki ha nem is szereti őt, de tiszteli a brazilt. A Shogun születésének majdnem 10 éve lehettünk szemtanúi, mikor könnyedén gázolt át a Muay Thai fegyverarzenáljával Rampage Jakcson testén pár bordát eltörve, majd egy este alatt Overeem és Arona skalpjával felült a Pride Fc középsúlyú trónjára. Ódákat zengett róla a világsajtó, mi pedig a Shogun csodálói, küzdelmei gyönyörének rabjai lettünk.
Wanderlei nyers stílusával ellentétben finom, ámde kérlelhetetlenül hatékony és gyilkos repertoárral dominált Japánban. Aztán Coleman ellen eltört a könyöke, a hosszú és eddig véget nem érő vesszőfutása elkezdődött a brazilnak, mely során fel-fel támadt ugyan (UFC címszerzését ennek tartom), de ott kezdődött minden. Meg a Chute Boxe Akademy falain túl, melyek között relatív az idő: tökéletes gyilkológép kemény fizikai igénybevétel árán vált belőle, ahogy Wanderleiből is. Minden harccal töltött év szinte szorozható kettővel Shogun esetében, sérülések hada amortizálta folyamatosan. Az említett feltámadás Liddell és Machida ellen jött el, ekkor láthattuk utoljára valós fényében tündökölni a brazilt.
Ekkor ugyanis még előkészítette halálos balosát, ütött kombinációkat, törzsből és fejjel mozgott, lábon táncolt. Ezt követően azonban a sérülések és az évek elérték, a Jones elleni megsemmisülés pedig talán végleg meg is törte. Egyenes vonalon előre törve, leengedett fedezékkel a nagy ütésre hajazva mesekönyvként vetítette előre ellenfeleinek támadásait. Aki elég okos volt, olvasta mindezt, Gustafsson, Hendo és Sonnen így tett, közben pedig tanultak a többiek is, így akár késői beugróként hétvégén OSP is képes volt közel fél perc alatt kiütni őt.
Egy árnyékot, aki motiválatlanul, régi önmagát idézve sem képesen harcolni valamiért, amit biztosan, hogy nem hajt semmilyen tűz már. Talán a régi dicsőség képe, talán az élet már megszokott íze, de kell lennie ezen túl valaminek Mauricio számára, hogy tovább lépjen. Ha Ninjat, testvérét rá tudta beszélni 32 évesen a nyugdíjra, akkor ezt most neki kell megtennie és a Shogunt végleg eltemetnie, hogy még régi pompájában tudjunk emlékezni rá. Ne legyen eledele a modern MMA új harcosainak, kik gyerekként a TV előtt ülve miatta határozták el, hogy ezt az utat választják. Mauricio, kérlek, vonulj vissza!
